Bebe hétfőn megosztott velünk újabb fotókat az Instagramon szerencsére. Hétvégén a barátaival bulizott, arról kaptunk pár fotót, illetve egy családi fotót is posztolt, amikor még kislány volt. Nagyon édes. Összesen 7 újabb fotót osztott meg velünk az énekesnő. ![]() ![]() ![]() ![]() Tegnap este pedig Bebe tartott egy Instagram Live-t, amit előtte bejelentett pár órával korábban és már akkor elárulta, hogy az új lemezről fog lejátszani pár dalt. Összesen négy dalból játszott le részletet: a Call On Me-ből, a Satellite-ból, amiben Snoop Dogg is közreműködik, a Seasons-ból Dolly Parton-nal és az I Am-ből. Elárulta, hogy eredetileg a 3. lemezt ‘Seasons’-nek akarta elnevezni, de végül BEBE lett. Nagyon izgatott volt a live-ban, kétszer is lejátszotta a Seasons-t és az I Am-et is. Ezután pedig TikTok videót készített a Call On Me dalhoz és ezzel együtt eltávolította a rögzített posztból kislemezét, a Heart Wants What It Wants-ot, így feltételezhetjük, hogy talán a Call On Me lesz a következő kislemez. Bebe ezt egyelőre nem erősítette meg. Nektek melyik dal tetszik idáig a legjobban? Várom a véleményeteket!
|
Bebe-nek tegnap elég mozgalmas napja volt: az Instagramon bejelentkezett élőben, ahol picit mesélt a további zenei terveiről, illetve megtudtuk azt is, hogy több interjút is ad otthonából (összesen 37 darabot) különböző forrásoknak, reméljük, hamarosan ezeket is meg fogjuk kapni. Illetve a Live alatt egy ‘BR’ feliratú fülbevalót viselt, amik a legújabb Rare Beauty PR csomagjához tartoznak és ezeket Selena Gomez legközelebbi barátai és influenszerek kaptak. Elárulta, hogy megpróbál Angliában turnézni júliusban.
Ehhez Dianashin készítette el újra a sminkjét, amit az IG profilján osztott meg. Illetve próbálta felhívni a TXT-ből ismert Soobin-t, hogy fussanak össze, mert hallotta, hogy a koreai énekes LA-ben van és már régóta próbálnak összehozni találkozót egymással. Végül pedig 4 kategóriában lett jelölt az ‘I’m Good (Blue)’ dal a 2023-as EDMA díjátadón és ezen a linken tudtok szavazni.
![]() ![]() ![]() ![]() Végezetül pedig előkerült egy régebben készült interjú, ahol azt kérték tőle, hogy válassza ki az álom lánycsapat tagjait, amire ő SZA-t, Rosé-t, Doja Cat-et és Lizzo-t mondta. Ugyanerre a kérdésre Rita Ora Bebe-t is beleválasztotta a csapatba. |
Az előző posztomban számoltam be nektek Bebe legújabb TikTok sikeréről és nem kellett sokáig várni, hogy ő is megszólaljon az “ügyben”. Tegnap reggel, amerikai idő szerint vasárnap este élőzött az Instagram oldalán, ahol elárulta, hogy elkezdett újra együtt dolgozni David Guetta-val, hogy “megadja a rajongóknak azt, amit akarnak” és remélhetőleg ki is fogják adni a dalt, hivatalosan is. Az ‘I’m Good’ dal véletlenül szivárgott ki, a slágergyanús szerzemény Londonban készült pár évvel ezelőtt és egy random hülyéskedés eredménye lett. Az élőzésben lejátszotta a dalt, táncolt és énekelt rá és azt is megtudtuk, hogy ez még nem a teljes verzió. Én nagyon bízom benne, hogy kiadják a dalt és hamarosan hallhatjuk a teljes változatot is! Nektek hogy tetszik a dal? Szerintem igazán szükség lenne egy ilyen slágerre még a nyár folyamán! |
Kedvencünk a nemzetközi nőnapon, azaz március 8-án liveozott közösen az Adore Me fehérnemű márkának a hivatalos Instagram profilján, akikkel tavaly nyáron működött közre egy kollekció keretein belül. Kedvencünk gyönyörűen nézett ki, egy természetes sminket viselt, ami szuperül állt neki. A liveozás témája leginkább az önmagunk és a testünk elfogadása volt és a lányok a saját tapasztalataikat osztották meg egy barátnős csevelyt megidézve. Bebe-ről köztudott már, hogy sokszor és szívesen beszél a belső vívódásairól is, amit akár a teste, súlya idéz elő. Nézzétek meg ti is, mert nagyon inspiráló dolgokról beszéltek több, mint 17 percig.
|
Bebe a mai napon egy viszonylag hosszú, 25 perces élőzést tartott rögtön ébredés után. Már a videó kezdetén elárulta, hogy leforgatott egy videóklipet múlthéten, a körülményekre nagyon odafigyeltek, mindenkit teszteltek előtte, ugyanis körülbelül 120 ember vett részt. Elárulta, nagyon szereti a legelső kislemezt, a ‘Baby, I’m Jealous’-t, de ő személyesen nem ezt választotta első kislemeznek, mert vannak más dalok, amik jobban megmutatják, milyen is ő és miről is szól igazából az album. Az albumot ő nagyon szereti és úgy nyilatkozott, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, mi következik. Aztán szót ejtett a ‘Meant To Be’ sikereiről, ő úgy gondolta, sőt, minden fogadott volna a teljes vagyonával, hogy meg fogják nyerni a Grammy díjat, ám ez sajnos nem jött össze, de úgy nyilatkozott erről, hogy nem tudja mások mennyi pénzt fizethetnek, hogy nyerjenek, de nem tudja, mert ő nem tett semmi ilyet. Megmutatta díját is, amit a 10 millió eladásért kapott, ami sokkal nagyobb volt nála, ketten emelték fel helyezték a kamera elé. A háza nem a legluxusabb, inkább kicsi, hangulatos, így nincs helye felakasztani. Korábban félt őszinte és szókimondó lenni, elmondani érzéseit, mert ebben az iparágban az erőteljesebb emberek ki tudnak szúrni a másikkal. Elmondta, hogy szívesen működne együtt Harry Styles-szal is, szereti a dalait. De mivel Louis-szal is működött közre, nem biztos, hogy ezt lehet-e. Azt is elárulta, hogy a BTS-nek készít most egy dalt, már kész a demo, de még dolgozik rajta. A kedvenc dalai Dua Lipa Future Nostalgia lemezéről az Levitating, Break My Heart. Illetve beszélt élőben az albán énekesnő, ENCA-val és egy jövőbeni kollab is szóba került. ![]() ![]() ![]() ![]() |
Viszonylag nagy és izgalmas hírekkel jelentkeztem, legalábbis a csendhez képest abszolút érdekességekkel érkeztem. A tegnapi nap folyamán kedvencünk élőzött, ahol bejelentette, hogy az egyik példaképével lépett fel és nagyon izgul emiatt, valamint a dal, amit előadnak az nagyon szép dal és ezt a fellépést szerdán fogjuk mi látni. Bemutatta a 2 percben a szettjét, amit visel, de erről 2 IG Story fotót is feltöltött. Elárulta továbbá, hogy a héten még további hírek várhatóak, amiket nagyon szeretne már megosztani, de még nem teheti. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Vegyes képek > Instagram Story > 2020 > Szeptember |
Bebe az elmúlt időszakban eléggé eltűnt a nyilvánosság elől, alig-alig aktív közösségi felületein, IG élőzést is már elég régen tartott. Ám múlthét szerdán végre megtört a jég és újra bejelentkezett otthonából 17 perc erejéig. Ahogyan eddig, most is összegyűjtöttem nektek a fontos infókat, amiket megosztott. Nem sokat mesélt kedvencünk, hiszen ahogyan mondta, csak bejelentkezni szeretett volna rajongóihoz és meggyőződni róla, hogy mindenki jól van és egészségesek. A 17 percben leginkább táncolni láttuk kedvencünket egyedül, illetve Bear-rel is, de azért csekkoljátok le, már megtekinthető az oldal tárában.
![]() ![]() ![]() ![]()
Közösségi média > Instagram Live > 2020 > Július |