Sziasztok rexhar-ok! Alig pár órával ezelőtt kaptunk két elég izgalmas videót, ugyanis a Vevo los angelesi stúdiójában az elmúlt időszakban rögzítettek két élő fellépést az ‘I Am’ és a ‘Heart Wants What It Wants’ dalaihoz. Mindezt akkusztikusan tette, háttérénekesekkel. Bebe mint mindig, eszméletlenül szólt élőben, mindenképpen csekkoljátok! Illetve az énekesnő most, hogy a turnén szünet van, otthoni stúdiójában dolgozott a közelgő dalokon, ami az egyik David Guetta dal feldolgozás, ami a ‘One in a Million’-t kapta. Erről osztott meg részleteket, illetve a háttérben pár szemfüles rajongó két újabb dalcímet is kiszúrt: a Nevermind-ot és a Calling You-t. Már korábban esett szó a deluxe lemezről, így most bővült a lehetséges dalok listája is, ami a következő:
Sajnos még mindig nem kaptunk pontos dátumot, hogy mikor fog érkezni, ha egyáltalán még fog. Valamint tegnap bejelentette Bebe, hogy elkészült az első virtuális koncertje, ami pénteken fog debütálni és ezen a linken fel lehet rá iratkozni.
|
Bebe hétfőn megosztott velünk újabb fotókat az Instagramon szerencsére. Hétvégén a barátaival bulizott, arról kaptunk pár fotót, illetve egy családi fotót is posztolt, amikor még kislány volt. Nagyon édes. Összesen 7 újabb fotót osztott meg velünk az énekesnő. ![]() ![]() ![]() ![]() Tegnap este pedig Bebe tartott egy Instagram Live-t, amit előtte bejelentett pár órával korábban és már akkor elárulta, hogy az új lemezről fog lejátszani pár dalt. Összesen négy dalból játszott le részletet: a Call On Me-ből, a Satellite-ból, amiben Snoop Dogg is közreműködik, a Seasons-ból Dolly Parton-nal és az I Am-ből. Elárulta, hogy eredetileg a 3. lemezt ‘Seasons’-nek akarta elnevezni, de végül BEBE lett. Nagyon izgatott volt a live-ban, kétszer is lejátszotta a Seasons-t és az I Am-et is. Ezután pedig TikTok videót készített a Call On Me dalhoz és ezzel együtt eltávolította a rögzített posztból kislemezét, a Heart Wants What It Wants-ot, így feltételezhetjük, hogy talán a Call On Me lesz a következő kislemez. Bebe ezt egyelőre nem erősítette meg. Nektek melyik dal tetszik idáig a legjobban? Várom a véleményeteket!
|
Sziasztok rexharok! Kedvencünk végre ismét aktív kezd lenni a közösségi médiában, így tegnap megosztott jó pár fotót, ami a héten készült. Már korábban beszámoltam, hogy Nashvillebe látogatott egy eddig titokban tartott forgatás miatt, ezekről kaptunk pár kulisszák mögötti fotót. Sőt, nemcsak hogy képet kaptunk egy rövid videórészletet is a forgatás kulisszái mögül. Összesen 7 újabb fotót kaptunk, amit az énekesnő Instagramra posztolt és a már említett videót is megtekinthetitek.
Végül egy nagyon nagyon izgalmas hír maradt a végére: tegnap rövid Instagram Live-t tartott, ahol elárulta, hogy elkezdte dedikálni a kártyákat, amiket majd a ‘BEBE’ lemezzel lehet majd megrendelni és összesen 2000 példányt készít. Eközben kezdett el élőzni, ahol kikérte a rajongók véleményét, hogy ezüsttel vagy feketével írjon-e rá. Maga ez az új eddig nem látott fotó is nagyon szuper lett, én nagyon örültem volna, ha ez lett volna a lemezborító is. Mindenesetre elárulta, hogy hamarosan rendelhetőek lesznek a példányok. ![]() ![]() ![]() ![]() |
Sziasztok rexhar-ok! Fantasztikus hírrel érkeztem hozzátok, ugyanis kedvencünk hivatalosan is megerősítette, hogy áprilisban érkezik az új, 3. nagylemeze! A lehetséges időpontok: április 7, 14, 21, 28, hiszen általában lemezpremierek péntekenként szoktak érkezni. Persze ez csak spekuláció, mindenesetre már nem kell sokat várni egy még hivatalosabb bejelentésre, lemezborítóval és pontos dátummal! Ezt a hírt Bebe a KCA-n erősítette meg szombaton egy rövid interjú keretein belül:
A narancssárga szőnyegen Soobin-nal való találkozásról is mesélt: Tovább olvasom »
|
Sziasztok rexhar-ok! Szeretnék elnézést kérni tőletek, hogy az elmúlt kis időszakban nem jelentkeztem a friss hírekkel és nem is szeretnék igazából magyarázkodni, a lelkesedésem még mindig töretlen Bebe iránt, így nem is kérdés, hogy újra itt vagyok és igyekszem elhozni nektek az elmaradást. Először elhoztam nektek most a legelső megjelenést, amivel elmaradtam, ezután pedig az apróbb híreket posztolom majd, végül a legújabb megjelenéseket. November másodikán Bebe fellépett a ‘Live in the Vineyard’ második napján, nem is egyszer, hanem kétszer. A legelső alkalommal fehér inget viselt farmerrel, gyönyörű volt az énekesnő! Ekkor 3 vadonatúj dalt adott elő, ami a 2023-ban megjelenő lemezén fog megjelenni. Előadta a ‘Heart Wants What it Wants’-ot, az ‘I Am’-et és a ‘Born Again’-t. Az ‘I Am’ dalt már korábban megosztotta a TikTok oldalán, legalábbis egy kicsi részletet. Erről 2 képet tekinthettek meg. A nap folyamán pedig ahogyan említettem később is fellépett, ekkor egy másik szettben volt. Az érkezésről 6 képet, a fellépésről meg további 23-at találhattok meg. A fenti fellépés intimebbre sikeredett, a későbbiből pedig kaptunk egy kis részletet, mégpedig az új, ‘I Am’ c. dalból. De előadta még a nagysikerű ‘I’m Good’ dalt akkusztikusan is, valamint az ‘In The Name of Love’-ot és a ‘Meant To Be’-t is. Tovább olvasom »
|