Bebe a Hits Radio-nál vendégeskedett, ahol egy népszerű játékot játszattak vele: dalszövegeket kellett befejeznie. Ám a csavar ott kezdődik, hogy csak az általa írt dalokkal kellett, ám hiába, neki még néha ígyis meggyűlt a baja velük. A saját dalairól is mesélt picit és azokról is, amiket másoknak írt, például elmesélte a ‘The Monster’ mögötti titkokat, illetve az egyik Selena Gomez dalt is folytatnia kellett volna, valamint egy Nick Jonas slágert is, ám ezek nem igazán mentek az énekesnőnek. Nagyon vicces és érdekes videó lett, csekkoljátok! |
,,Már ismerem a dörgést” – mondja Bebe Rexha, feltartva a személyigazolványát és egy tollat a másikban, hogy aláírjon a Markt gyógyszertárban, ami egy füvesbolt LA Studio City környékén. Bebe a legutóbbi látogatás alkalmával kipróbálta a Runtz OG-t, de nem lett nagy rajongója, így ezúttal most ettől a fajtától távol marad: ,,A Blue Dream-et szeretem.” – mondja majd beleszagol a többi kannabis válogatásokba. “Van Blue Dream-etek?” Nincs nekik, így az énekesnő hibrid spanglit választ és Gelato gyökérvirágot visz menedzserének, Adéllyn-nek. Az elmúlt évben Bebe gyakran járt hasonló boltokban az új, legboldogabb lemezének, a BEBE-nek elkészítése közben. Miután távozunk az üzletből, hozzá tartunk, hogy kipróbáljuk új szerzeményét (és új jelly bean ízeket is letesztelni). Olasz-stílusú házának erkélyén vagyunk, füvezünk, ami Hollywood Hills-en található. Miközben az ebédlőben ülünk, mondom, hogy az új lemeze a Nap és az előző kettő pedig a Hold.
Tovább olvasom »
|
Bebe még június 17-én vendégeskedett a Kiss 108 rádiónál Bostonban, ahol készült vele egy interjú a Dunkin’ Music Lounge-nál. 6 kép került elő erről és egy közel 17 perces beszélgetés zajlott le, aminek fontos infóit elhoztam összegyűjtve. A beszélgetés elején a házigazdák kedveskedtek az énekesnőnek és sütiket vittek neki, természetesen mind a Dunkin Donutsból.
![]() ![]() ![]() ![]() |
Az ‘Elvis Duran Show’ Youtube csatornára került fel egy 20 perces beszélgetés kedvencünkkel, most ezt hoztam el nektek és összegyűjtöttem a főbb infókat.
|
Sziasztok! Az elmúlt időszakban előkerült jó pár beszélgetés/interjú Bebe-ről, amik mostanában készültek. Meg is kezdem a döppinget: az első interjú a ‘The Global Chart Show’ podcast-tel történt, amit Brooke Reese készített vele. Az interjú sajnos kizárólag az Apple Music-on elérhető, de belinkelem nektek, így akinek van előfizetése, az meg tudja itt hallgatni. Mindenesetre kedvencünkkel egy 30 perces beszélgetést rögzítettek és ezeket hoztam el nektek összegyűjtve és a hozzá készített 3 fotósorozatképet is. Elmesélte Brooke a beszélgetés elején, hogy ő is részt vett a lemezbemutató eseményen, ami még március 7-én volt. A ‘BEBE’ projekt kezdetén nem tudott semmit a 70-es évekbeli diszkó zenékről, a hangzásró, legelőször Fletwood Mac-et hallgatott, ami nagyon megtetszett neki. Majd próbálta belevegyíteni ebbe a műfajba a saját stílusát és a 70-es évekbeli diszkót. Képeket gyűjtött össze, abból merített inspirációt, hogy mi az, ami tetszett neki azokból az időkből, ilyen volt a hatalmas, göndör haj vagy akár a régi, vintage autók. Szeret sokszor zenét hallgatni miközben füvezik, kikapcsol közben és ezt dalba akarta foglalni, ekkor született meg a Satellite is. A ‘Rocketman’ dal megismerése és értelmezése után döntött úgy, hogy ő is akar nőként írni dalt a füvezésről. A lemez megszületésénél a ‘Seasons’ volt az első, ami végül az utolsó helyre került fel lista szerint, majd jött a Heart Wants What It Wants, Miracle Man. Mindenképpen olyat akart felrakni a lemezre, amik neki tetszenek és szereti őket, a kedvencei kerültek fel, de állandóan túlgondol mindent és túl kritikus. Szerencsés, hogy sikeres dalok születtek és közreműködőként jelen volt, de ezért is nevezte el a lemezt ‘BEBE’-nek, hogy tudják, hogy kicsoda is ő, mert sokszor lesokkolta az embereket, amikor megtudták, hogy egyes dalokat ő írt/és vagy énekelt fel. Dolly-val már 4 éve próbált közös dallal, de akkor egy olyat küldött neki, ami nem igazán nyerte el a tetszését a témája miatt, mert a mennyről és a pokolról szólt. De most a ‘Seasons’-nál úgy érezte, hogy ez végre neki is tetszhet és muszáj közreműködnie benne. Amikor 1 héttel később visszaküldte a felvett részét, Bebe sírni kezdett. Tudta, hogy Dolly nagyon elfoglalt, de szeretett volna vele közös klipet és az énekesnő menedzsere mondta, hogy menjen el azon a bizonyos szerdán Nashvillebe és akkor megoldhatnak valamit. Összesen 4 órájuk volt leforgatni a klipet, de ez bőven több, mint amennyiben reménykedett, de nagyon ideges volt, hogy ott ül mellette. Őt nagyon őszintének nevelték a szülei és örül, hogy olyan emberek állnak mellette most, akikre számíthat. Például amikor először dobta őt egy kiadó, senki sem válaszolt a hívásaira, ami több, mint 20-30 embert jelentett akkoriban, akik a csapatába tartoztak. Elmondta, hogy nagyon izgatott a turné miatt, idén nagyon szuper kis turnébusszal rendelkezik és Bear, a kiskutyája is vele lesz, de tervezi még, hogy Latin-Amerikába is ellátogat, most ezen dolgozik. A ‘Miracle Man’ dalát otthon vette fel, de általában szeret a stúdióba elvonulni a laptopjával. Sőt, még szinte hallható is a dalban, hogy a párja közben játsszik a Call of Duty játékkal. Összegyűjtött 5 dalt, ami hatással volt az albumra, amik a következők: Boney M – Rasputin (ez az I’m Not High, I’m In Love dalnál hallható is, szinte a teljes dallamát is belerakták, lelassítva). A Seasons dalát Fletwood Mac – Landslide dala inspirálta, harmadiknak Stevie Nicks – Edge of Seventeen dalát mondta, végül Aerosmith – I Don’t Want To Miss a Thing-et mondta és természetesen Eiffel 65 – Blue dala sem maradhatott ki, aminek az egész ‘I’m Good (Blue)’ dalt köszönhetik. ![]() ![]() ![]() ![]() |
A lemez debütálásának napján, azaz április 28-án pénteken Bebe a The Kelly Clarkson Show-ban vendégeskedett. Nem ez volt az első alkalom, hiszen már 2020-ban is szerepelt ott az énekesnő, Kelly Clarkson által vezetett műsorban. A beszélgetés elején Kelly gratulált Bebe-nek a Grammy jelöléséhez, majd mesélt az ‘I’m Good (Blue)’ forgatásáról is, de mivel újdonságot nem mesélt, mert amit megtudtunk, azt már korábban, több helyen is elmesélte. A közönségben egyszercsak feltűntek a büszke szülők is, ugyanis Bebe édesanyja és édesapja is jelen voltak. Elmesélte, hogy a szülei nem mindig voltak ennyire támogatóak, főleg az édesapja ellenezte zenei karrierjét, mert féltette. Elmesélte, hogy azt mondta neki a kezdetekkor, hogy ‘ne aggódjon, mindig lesz hova mennie és tető a feje fölött’, majd közeli felvételt mutattak édesapjáról, aki a visszaemlékezést követően meghatódva ült a közönség soraiban, könnyekkel a szemében. A gyűlölködőkről is szó esett, mert sokszor nem olvassa őket, de a benne lévő nő, főleg new yorkiként sokszor reagál és szembeszáll velük, a legtöbb bántást a súlyára kapja. Elárulta, hogy azért nevezte el a lemezt a neve után, mert sokan a mai napig nem tudják, kicsoda is ő és erre a Jonas Brothers-szel közös turné alatt döbbent rá és szerette volna, ha az emberek megismerik őt. Ezután a ‘Satellite’ háttérsztorijáról is mesélt, ezt is korábban már megosztottam veletek. Ami újdonság, hogy a dalt Elton John – Rocketman dala inspirálta és természetesen a Seasons hátteréről is mesélt. Elárulta, hogy ő az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkozott (Dolly Parton), aki nagyon vicces is és szívesen örökbefogadná Bebe-t. Szerette volna Dolly-tól megkérdezni, hogy van e tetoválása, de nem merte és most ennek akar utánajárni. És ha már vendégeskedett, akkor szerencsére előadott a lemezről is egy dalt, az ‘I Am’-et, csekkoljátok! |
Bebe az AskAnythingChat vendége volt, ahol a rajongók tehettek fel neki kérdéseket, most ezt hoztam el nektek összeszedve:
Illetve a Call On Me pénteki premier miatt tegnap este a RexhaStan által újabb Streaming Party volt a StationHead applikáción, ahol Bebe is jelen volt, sőt az édesanyja is felszólalt. Elárulta, hogy a következő kislemeze a Satellite lesz, ami április 20-án fog megjelenni, illetve a BEBE lemez megjelenésének napján, azaz április 28-án a Seasons lesz a 4. kislemez, amihez aznap még klip is fog érkezni. Elkezdte összeállítani a setlistet, amit kigondolt a turnéra, egyelőre ez az első változata, de ez még változhat. Illetve megtudtuk, hogy egyelőre csak a londoni és németországi helyszín van meg, mert úgy néz ki teltház miatt Párizsba nem fog tudni koncertet adni, de ez is még kérdéses. A menedzsere is jelen volt a partyn, aki megerősítette, hogy júliusban fog Európában turnézni.
|