Kedvencünk a nemzetközi nőnapon, azaz március 8-án liveozott közösen az Adore Me fehérnemű márkának a hivatalos Instagram profilján, akikkel tavaly nyáron működött közre egy kollekció keretein belül. Kedvencünk gyönyörűen nézett ki, egy természetes sminket viselt, ami szuperül állt neki. A liveozás témája leginkább az önmagunk és a testünk elfogadása volt és a lányok a saját tapasztalataikat osztották meg egy barátnős csevelyt megidézve. Bebe-ről köztudott már, hogy sokszor és szívesen beszél a belső vívódásairól is, amit akár a teste, súlya idéz elő. Nézzétek meg ti is, mert nagyon inspiráló dolgokról beszéltek több, mint 17 percig.
| ||
Szuper hírek jelennek meg egymás után úgy tűnik, ugyanis tegnap kiderült, hogy Bebe közreműködött az Adore Me fehérnemű márkával és nemcsak, hogy együttműködött, de ő is tervezte ezeket az exklúzív, limitált kiadású darabokat. A kollekció a ‘Capsule Collection’ nevet kapta és egytől egyig szexis darabok lettek és szerintem mindemellett megfizethető is lett, hiszen a fehérnemű szettben kapható, akit érdekel az itt meg tudja nézni és rendelni is. Maga a fotósorozat is nagyon jól sikerült, szuper kis fotók lettek Bebe-ről és emellett megjelent egy reklámfilm is, ami szintén nagyon klassz lett, nézzétek meg azt is mindenképpen! 11 képet találhattok meg a galériában, valamint készült több interjú, ahol a közreműködésről beszélt, ezt pedig hamarosan hozni fogom! Fotósorozatok > 2021 > Adore Me | ||