Bebe-nek tegnap elég mozgalmas napja volt: az Instagramon bejelentkezett élőben, ahol picit mesélt a további zenei terveiről, illetve megtudtuk azt is, hogy több interjút is ad otthonából (összesen 37 darabot) különböző forrásoknak, reméljük, hamarosan ezeket is meg fogjuk kapni. Illetve a Live alatt egy ‘BR’ feliratú fülbevalót viselt, amik a legújabb Rare Beauty PR csomagjához tartoznak és ezeket Selena Gomez legközelebbi barátai és influenszerek kaptak. Elárulta, hogy megpróbál Angliában turnézni júliusban.
Ehhez Dianashin készítette el újra a sminkjét, amit az IG profilján osztott meg. Illetve próbálta felhívni a TXT-ből ismert Soobin-t, hogy fussanak össze, mert hallotta, hogy a koreai énekes LA-ben van és már régóta próbálnak összehozni találkozót egymással. Végül pedig 4 kategóriában lett jelölt az ‘I’m Good (Blue)’ dal a 2023-as EDMA díjátadón és ezen a linken tudtok szavazni.
![]() ![]() ![]() ![]() Végezetül pedig előkerült egy régebben készült interjú, ahol azt kérték tőle, hogy válassza ki az álom lánycsapat tagjait, amire ő SZA-t, Rosé-t, Doja Cat-et és Lizzo-t mondta. Ugyanerre a kérdésre Rita Ora Bebe-t is beleválasztotta a csapatba. |
Sziasztok! Most pár apró hírt hoztam nektek így szombat délelőttre, de mivel ezek is fontosak és érdekesek, muszáj veletek megosztanom. Bebe letörölte minden platformjáról az új érkező kislemeznek, a ‘Stars’-nek a betekintő videóit a tegnapi nap folyamán. Sajnos ebből arra lehet következtetni, hogy késni fog a dal, tehát nem jövőhét pénteken fog megjelenni, de egyelőre nem kaptunk megerősítést sem cáfolást ezzel kapcsolatban. Valamint a TikTokon is nagyon szuperül teljesítő, ám már a rádiókban is nagyot menő ‘I’m Good (Blue)’ elérte az amerikai Pop rádiók listáján az első helyezést, aminek ezúton is gratulálunk a duónak! Ez egy szuper teljesítmény és abszolút megérdemli Bebe és David is. |
Sziasztok! Nagyon izgalmas híreket hoztam most, hiszen ez az a hír, amire már régóta várunk. 2021-ben adta ki Bebe 2. nagylemezét, ami sajnos nem hozta a várt eredményeket és sikereket, ám tavaly mégis nagyot robbant TikTokon a ‘Break My Heart Myself’ dala a dél-koreai ITZY lánycsapattal együttműködve. Ám még 2022-ben megerősítette, hogy hivatalosan is befejezte 3. nagylemezét, aminek egyelőre még nem tudjuk a címét. Eközben eljött az ‘I’m Good (Blue)’ sikere is, ami szerencsére még jelenleg is tart, így az megváltoztatta a nagylemez dallistáját picit és ez lett onnan a hivatalos első kislemez eddigi tudomásunk szerint. Viszont még novemberben mesélt Bebe arról, hogy érkezni fog az új dal egy latin előadóval és DJ-vel közreműködve. Sajnos tolódott, hiszen nem jelent meg tavaly, ám úgy tűnik, hogy vége a várakozásoknak: Bebe hivatalosan is bejelentette, hogy az új kislemez a ‘Stars’ címet viseli és nem más, mint J Balvin és a PNAU működött benne közre. Úgy tűnik a héten leforgatták a klipet is, erről 2 képet posztolt Instagram-on és a pletykák szerint a dal január 27-én jelenik meg. Az énekesnő hajkoronájához az inspirációt Jerry Hall modell és színésznő adta, aki a 70-es évek egyik legkeresetebb modellje volt a világon. Ezen kívül kaptunk még 2 másik fotót, amit a sminkese és a stylist töltött fel. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
|
Sziasztok! Végre elérkeztünk a januári hírekhez, ami már nem lesz olyan sok, de elég izgalmasak, így úgy gondoltam, hogy mindenképpen megosztom veletek. Már az év első hónapjában 3 jelölést zsebelhet be magának: az iHeart Radio Awards-on a ‘az év táncos dala’ és a ‘kedvenc dal újrahasználása’ kategóriában jelölték az ‘I’m Good (Blue) szerzeményüket, valamint a Brit Awards-on a ‘Az év nemzetközi dal’ kategóriában és természetesen a Grammy-t sem szabad elfelejteni!
Valamint megjelent a már említett ‘I’m Good (Blue)’ c. dal akkusztikus változata, ami fantasztikus lett, érdemes meghallgatni! |
Sziasztok! Ismét itt vagyok egy újabb adag novemberi hírek és megjelenések pótlásával, ami egyben az utolsó adag, ami ezt a hónapot illeti, ezután átevezünk már a decemberre, ami már nem lesz sok, illetve a személyes fotókat is elhozom és aztán természetesen a friss híreket is, mert abból is akad szerencsére. A november 18-i cannes-i NJR Music Awards után vissza is utazott hazájába, az Amerikai Egyesült Államokban, hiszen 20-án tartották az American Music Awards díjátadót, amire hivatalos volt. Nemcsak hogy ellátogatott oda, de ott is egy szuper fellépést nyújtott. Az érkezéskor egy piros, igazi habos-babos ruhában érkezett, ami fantasztikusan állt neki. Nekem kicsit emlékeztetett a 2019-es Grammy díjátadó outfitre. Az érkezésről 98 fotót találhattok meg a galériában. A vörös szőnyegen interjú is készült vele, ahol elárulta, hogy nem hitte el a Grammy jelölést, mert egyáltalán nem számított rá. Ezután ahogyan már említettem: színpadra lépett a népszerű ‘I’m Good (Blue)’ kislemezzel és erről pedig további 43 képet tekinthettek meg és természetesen csatoltam a videót is. Ezen a fellépésen amúgy David Guetta nem volt már jelen. Két nappal később sem unatkozott, ugyanis 24-én volt a várva várt Detroit hálaadás napi Lions/Bills meccs félidős műsora. Itt medley-t adott elő, azaz több slágerét válogatta össze 6 percben. Kezdte az előadását a Me Myself and I dalával, majd következett a Hey Mama sláger. Ezután kicsit lassabbra vette a tempót és felcsendült a Grammy díjra jelölt dala a Meant To Be, végül befejezésül a jelenleg nagyon jól menő I’m Good (Blue) sláger szólalt meg. A fellépés éles kritikát kapott: van, aki egyenesen katasztrófának jellemezte. Általában a félidős műsorokat a pályán szokták megtartani, amit a rajongók könnyedén nézhetnek akár a kivetítőről is. Ez az énekesnő esetében nem történt meg, ugyanis a stadion egy kis szegletét választotta színhelyéül, így a rajongóknak fogalmuk sem volt, hogy mi zajlik, mert mindent a kivetítőről tudtak csak nézni. Én személy szerint nem gondolnám, hogy ez Bebe hibája és ötlete volt, mindenesetre sajnos nem vetett jó fényt róla. Ettől függetlenül zseniálisan lett összerakva, de talán egy díjátadón jobb ötlet lett volna ez a kivitelezés. Mindenesetre csekkoljátok ezt a 12 fotót és a fellépésről a videót. Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is! Hoztam lesifotókat is, ugyanis 22-én, amikor megérkezett az Államokba európai fellépései és díjátadói után, már lesben álltak a paparazzik a reptéren. 25 képet tekinthettek meg az oldal galériájában! ![]() ![]() ![]() ![]() A novemberi hónap lezárásaként pedig felkerült az ‘I’m Good (Blue)’ videóklip BTS videója, ahol beleshetünk a forgatások mögé, hogy hogyan is készült a klip. |
Sziasztok rexhar-ok! Szeretnék elnézést kérni tőletek, hogy az elmúlt kis időszakban nem jelentkeztem a friss hírekkel és nem is szeretnék igazából magyarázkodni, a lelkesedésem még mindig töretlen Bebe iránt, így nem is kérdés, hogy újra itt vagyok és igyekszem elhozni nektek az elmaradást. Először elhoztam nektek most a legelső megjelenést, amivel elmaradtam, ezután pedig az apróbb híreket posztolom majd, végül a legújabb megjelenéseket. November másodikán Bebe fellépett a ‘Live in the Vineyard’ második napján, nem is egyszer, hanem kétszer. A legelső alkalommal fehér inget viselt farmerrel, gyönyörű volt az énekesnő! Ekkor 3 vadonatúj dalt adott elő, ami a 2023-ban megjelenő lemezén fog megjelenni. Előadta a ‘Heart Wants What it Wants’-ot, az ‘I Am’-et és a ‘Born Again’-t. Az ‘I Am’ dalt már korábban megosztotta a TikTok oldalán, legalábbis egy kicsi részletet. Erről 2 képet tekinthettek meg. A nap folyamán pedig ahogyan említettem később is fellépett, ekkor egy másik szettben volt. Az érkezésről 6 képet, a fellépésről meg további 23-at találhattok meg. A fenti fellépés intimebbre sikeredett, a későbbiből pedig kaptunk egy kis részletet, mégpedig az új, ‘I Am’ c. dalból. De előadta még a nagysikerű ‘I’m Good’ dalt akkusztikusan is, valamint az ‘In The Name of Love’-ot és a ‘Meant To Be’-t is. Tovább olvasom »
|
Sziasztok! Először is szeretnék elnézést kérni, picit megcsúsztam a hírek kiírásával és igaz olyan túl sok hír nem is gyűlt össze, ám amit hoztam, az annál izgalmasabb! Múlthét péntekre ígérték a világsikerű ‘I’m Good (Blue)’ dalnak a klipjét, ám technikai okok miatt késett, így csak kedden debütált Youtube-n. A klipet még szeptember elején forgatták Ibiza, Spanyolországban és ahogyan sejthető volt, egy fantasztikus munkát kaptunk! Bebe-t 3 szettben is láthatjuk benne, az egyik egy mélyen dekoltált fekete miniruhában, ebben tűnik fel elsőként a zenei klip elején, aztán a medencében egy ezüst ruhában, vizes hajjal, majd egy futurikus sminkben, amit egy kék bőr outfittel dobtak fel. A klipből 345 kivágott képet hoztam, csekkoljátok, de ne felejtsétek el megnézni ezt a fantasztikus klipet sem! Végre új lesifotókat is kaptunk a szőke énekesnőről. Szeptember 17-én egyik barátjával és stylistjával is, Sam Wolf-fal közösen Los Angelesben kapták le a paparazzik, erről egyelőre 2 képet kaptunk, de ne hagyjátok ki, Bee nagyon dögösen nézett ki. ![]() ![]() ![]() ![]() Végül elhoztam a szeptemberi Instagram fotókat, hiszen abból most bőven összegyűlt egy jó adagnyi, szám szerint az elmúlt pár hétben 20 fotót osztott meg követőivel. Szeptember elején 96 évesen elhunyt II. Erzsébet királynő, ennek tiszteletére feltöltött egy részvétnyilvánítós fotót, természetesen elég sok kulisszák mögötti képet is láthatunk az új klipből, a különböző szettekben.A hét elején pedig Bee kedvesének, Keyran-nak volt a születésnapja, természetesen megköszöntötte őt a közösségi média felületén jó pár közös fotóval. ![]() ![]() ![]() ![]() Amúgy a dal szerencsére még mindig a listák elején van, sőt, az Egyesült Államokban is az első helyet érte el ezidő alatt és tegnap pedig az Egyesült Királyságban is, ami Bebe első dala, ami ezt a mérföldkövet elérte. Ezt Instagramon meg is köszönte a rajongóknak, amerikai idő szerint korán reggel, amikor felébredt. Sőt, az Official Charts rövid interjút is készített vele. Illetve egy kulisszák mögötti mini videót kaptunk a klipből.
|