Sziasztok rexharok! Legutóbb február közepén jelentkeztem, de nem azért, mert nem volt időm, hanem mert egyszerűen Bebe teljesen el van tűnve a nyilvánosság elől. Ennek két oka is van: még februárban elveszítette nagynénjét és érthető módon nem jelentkezett be közösségi média felületein, illetve új dalokon és az új lemezen dolgozik, folyamatosan a stúdióban tölti idejének nagy részét. Még február 12-én négy fotót posztolt Instagramon, amik a február 10-i fellépés kulisszái mögött készültek. DE! Február 28-án végre újra jelentkezett, először Instagramon egy zárt, kifejezetten rajongóknak létrehozott csoportban, majd Twitteren a nyilvánosság előtt osztott meg részletet egy dalból, amin jelenleg dolgozik. Ez is EDM stílusú, mint az elmúlt időszakban kiadott Heart Still Beating vagy éppen a Deep In Your Love is. Nem tudni, hogy saját szerzemény vagy közreműködés, de elég ütősnek ígérkezik.
| ||
Sziasztok rexharok! Egy igazán izgalmas és váratlan hírrel érkeztem, ugyanis felkérték, hogy Bebe énekelje fel a 2023-as szaud-arábiai FIFA világbajnokság hivatalos dalát, az ‘It’s On’-t, ami múlthét pénteken jött ki és szerencsére már a klipet is megkaptuk szerdán. A klip szerencsére elég jól szerepel, hiszen 3 nap alatt túllépte az 1 milliós megtekintést. A dal és a klip is igazi szurkolói hangulatot hoz és Bebe mellett feltűnnek mellékszereplők is, a foci rajongók. Elhoztam a kivágott képeket, összesen 135 fotót. | ||
Rexharok! Újra itt vagyok végre friss hírekkel! Ugyanis megtudtuk, hogy Bebe új dala, a ‘Heart Still Beating’, amit közösen ad ki Nathan Dawe dj-vel pénteken fog érkezni, és már meg is kaptuk ehhez a borítót is! Ám nemcsak azt! Ugyanis Nathan ellátogatott kedvencünk otthonához és személyesen mutatta meg neki a dalt, amiből kaptunk részletet is, ahol Bebe első reakcióját is láthatjuk, valamint a dj meglepte egy ajándékkal is: egy Aston Villa (ez a dj kedvenc focicsapata) névre szóló mezzel, amit kifejezetten az énekesnőnek csináltatott. Tegnap pedig már landolt is Dél-Korea fővárosában, a szöuli reptéren, hiszen pénteken kezdi meg a turné újabb felvonását. Szombaton a Fülöp-szigeteken lépett volna fel, ám időközben a fesztivált törölték, így ehelyett majd csak 31-én, Osaka, Japánban fog majd fellépni. Ma pedig az elmúlt egy hétről töltött fel 6 fotót az Instagram fiókjára.
| ||
Most eléggé vegyes hírekkel érkeztem hozzátok, lesznek új dal hírek, tegnapi gálaest, de lássuk is! Tegnap egy nyugat-hollywoodi eseményen volt jelen, pontosabban a ‘City of Hope’s 2023 Music, Film & Entertainment Industry Spirit Of Life Gala’ nevű rendezvényen, ahonnan egyelőre sajnos csak három fotó került elő. Az estén Shenseea-vel és Tom Carson-nal is fotózkodott. Bebe tetőtől talpig feketében volt, ami mindenhol csillogott, a blézere pedig mélyen dekoltált volt. Megtudtuk, hogy Bebe csapata beadták a kérelmet a Grammy 2024-es bizottságának, hogy a következő dalok kerüljenek jelölésre:
Illetve október 20-án Oxnard-ban fel fog venni két dalt, ahová 100 rajongó jelentkezhetett. Egyelőre nem tudni melyik dalokról van szó, de már izgatottan várom, hogy kiderüljön! Végezetül a legjobb és legizgalmasabb híreket hagytam a legvégére, ugyanis két újabb dal fog érkezni hamarosan! Mindkettő kislemez EDM kategóriájú és mindkettő közreműkődés lesz. Az egyik a ‘Heart Still Beating’ nevet kapta és Nathan Dawe-vel és Eliza Rose-zal született meg a sláger, aminek promója (vagy videóklip miatt?) Nathan jelenleg is LA-ben tartózkodik és már össze is futottak az énekesnővel. A másik a ‘Wrap Your Heart’ névre keresztelt és itt pedig Alok-kal működött közre. Mindkettőből kaptunk rövid részleteket, várom a véleményt, hogy nektek tetszenek-e az érkező slágerek!
| ||
Már több bejegyzésben taglaltam nektek azt, hogy Bebe legújabb kislemeze, a Stars hamarosan érkezik, de jött a hír, hogy késni fog, de most már biztosra tudjuk, hogy tényleg késni fog, sőt nagyon úgy néz ki, hogy lehetséges, hogy nem is az lesz a második/első kislemez a 3. nagylemezről. Az első kislemez a lemezről az ‘I’m Good (Blue)’ lett, ami nagyon úgy néz ki, hogy rajta lesz a nagylemezen a nagy sikerre való tekintettel is, ám sok kritikát kapott, hogy a második kislemez is egy közreműködés lesz és sokan kampányoltak egy szóló dal mellett, ez úgy néz ki, hogy most ez tényleg megvalósul! Bebe 2 napja egy akkusztikus változatott feltöltött a ‘Heart Wants What It Wants’ c. dalából, amit azóta ki is függesztett az Instagram oldalára.
Majd egy rövid részletet is kaptunk TikTok-on a kész dalból, ami egy újabb bulis slágernek tűnik. A dalt amúgy már egyszer előadta november elején a ‘Live in the Vineyard’ nevű eseményen. A Stars részletek azóta sem kerültek vissza és Twitter-en is válaszolt arra a kérdésre, hogy ‘mi történt a Stars’-szal, mire az a válasz jött, hogy kicsit később fog érkezni. Csekkojátok a két említett videót, kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre, hogy nektek, hogy tetszik a dal!
Kicsit közérdekű, de megnyitottam Millie Bobby Brown-nal foglalkozó oldalamat, így ha Ti is szeretitek őt, akkor mindenképpen nézzetek fel az oldalra! | ||
Sziasztok! Most pár apró hírrel jelentkezem, aztán pedig interjúkat hozok, mert szerencsére jelent meg szám szerint kettő is Bebe-vel, de most kezdeném a kisebb hírekkel, viszont annál izgalmasabbak. Bebe átlépte az 53 millió hallgatót havonta Spotify-n, így ő lett a 10. leghallgatottabb női előadó a platformon, innen is szívből gratulálunk neki, ez hatalmas teljesítmény! Illetve még 2021-ben megosztott a TikTok felületén egy részletet egy idáig még nem megjelent dalából, a ‘Now You Don’t Exist’-ből, ami most kezd trenddé válni a népszerű applikáción rajongói összefogással. Bebe meghallgatta kérésünket, hogy adja ki a dalt, így ma válaszolt is rá egy újabb TikTok videó keretein belül. Talán van kis esély, hogy mégiscsak megjelenik a dal, ami nagyon ígéretesnek hangzik. Hallgassátok meg ti is!
| ||
Sziasztok! Most pár apró hírt hoztam nektek így szombat délelőttre, de mivel ezek is fontosak és érdekesek, muszáj veletek megosztanom. Bebe letörölte minden platformjáról az új érkező kislemeznek, a ‘Stars’-nek a betekintő videóit a tegnapi nap folyamán. Sajnos ebből arra lehet következtetni, hogy késni fog a dal, tehát nem jövőhét pénteken fog megjelenni, de egyelőre nem kaptunk megerősítést sem cáfolást ezzel kapcsolatban. Valamint a TikTokon is nagyon szuperül teljesítő, ám már a rádiókban is nagyot menő ‘I’m Good (Blue)’ elérte az amerikai Pop rádiók listáján az első helyezést, aminek ezúton is gratulálunk a duónak! Ez egy szuper teljesítmény és abszolút megérdemli Bebe és David is. | ||