A pénteki nap folyamán Bebe a népszerű reggeli műsor, a ‘Good Morning America’ vendége volt, vagyis inkább fellépője. A fellépés előtt pár percet beszélt a dalokról és a lemezről, sajnos ez egyelőre még nem került fel sehova, de ezután adott egy fantasztikus élő fellépést és elénekelte a ‘Sacrifice’ kislemezét, azután pedig felcsendült az ‘I’m A Mess’ összemosva a ‘Break My Heart Myself’-fel. Kedvencünk elképesztő showt adott, amit a new yorki Times Square-re vetítettek ki. Maga az egész show kicsit rockosabbra sikerült, élő zenekarral lépett fel és egy TikTokon elég népszerű elektromos gitáros lánnyal. Nézzétek meg ti is! Később pedig házigazdája és fellépője volt a ‘Can’t Cancel Pride’ nevű eseménynek és ott is a ‘Sacrifice’ dalát adta elő. |
Bebe második nagylemeze, a ‘Better Mistakes’ május 7-én jelent meg, amin 3 évet dolgozott. Már tavaly szerette volna kiadni a lemezt, de ahogyan másnak is, neki is megnehezítette az életét és a karrierjét, így a sokadik dátum után végre májusban teljesült az álma és kiadta az albumot. Viszont a vírus miatt a promózás is bonyolultabb, a koncertek sem lehetségesek sajnos, így ki kellett találni egy alternatívát, ami május 20-án meg is valósult. Ugyanis a Veeps-szel közreműködve csinált egy Livestream ‘koncertet’, ahol a lemezt promotálja és énekel élőben dalokat róla. Erre még nagyon régóta készült, olyannyira, hogy 3 vendége is volt, Travis Barker a ‘Break My Heart Myself’ dalnál, illetve Trevor Daniel és Ty Dolla $ign is a színpadra lépett. Eredetileg úgy volt, hogy 24 óráig visszanézhető a fellépés, ám az utolsó pillanatban ez mégsem került megvalósításra, a miértjét még mindig nem tudjuk, de biztos vagyok benne, hogy Bebe is olyan csalódott emiatt, mint mi, rajongók, ugyanis a fellépés nem ingyenes volt. Ám azóta ahogyan várható volt, felkerült Youtube-ra is. Nézzétek meg, fantasztikus volt Bebe és a dalok is szuperül szóltak élőben! Íme a dallista sorrendben:
Illetve megjelent 4 kép magáról a fellépésről, 5 kép a kulisszák mögül és további 2 promókép. Ma pedig felkerült az énekesnő Youtube csatornájára egy kulisszák mögötti videó, ahol betekinthetünk a készülődésbe és olyan pillanatokat láthatunk, amiket eddig nem. Egy szomorú hírt is meg kell osztanom, ugyanis úgy néz ki Bebe hadban áll a saját kiadójával, a Warner Bros-sal. Sok rajongó arra lett figyelmes aki előrendelte a lemezt, hogy az amerikai ‘Target’ rendelésük törölve lett. Ugyanis a kiadó befejezte (egyelőre?) a lemez gyártását és nem tudni mikor fogják legyártani. Elvileg július elején kerül a boltok polcaira, de amennyire sajnos nem becsülik meg Bebe-t a kiadónál, nem tudni mi lesz ennek a vége. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy a ‘Better Mistakes’ lemez jobban lesz promózva az eddigieknél és méltó helyet kap a listákon. Illetve június 4-én pénteken a ‘Can’t Cancel Pride’ eseményen fog fellépni. Fellépések > 2021 > Május 20 – Better Mistakes Livestream |
Bebe április 23-án először adta élőben elő ‘Sacrifice’ c. kislemezét, ami a lemez legbulisabb dala is egyben. A dalt a ‘The Late Show With Stephen Colbert’ talk showban énekelte el. Az egész fellépés fekete-fehérben zajlott, háttértáncosokkal és élőzenével. Iszonyú hangulatos lett és Bebe mindig is nagyon élvezi azokat a fellépéseket, ahol gitár is jelen van. Sajnos a ‘Better Mistakes’ lemezről egyelőre csak a ‘Baby I’m Jealous’ dalt hallhattuk élőben kétszer, egyszer a ‘The Tonight Show Starring Jimmy Fallon’-ban és utána pedig az ‘American Music Awards’-on. De bízunk benne, hogy hamarosan több műsorba is hívják és előad még jó pár dalt nekünk élőben a nagylemezről. Fellépések > 2021 > Április 23 – The Late Show with Stephen Colbert |
A tegnapi nap volt a ‘Wrestlemania 37’ megnyitója és nem más volt az esemény nyitóelőadója, mint Bebe. Erre már napokkal előtte készült, ezt meg is osztotta Instagram fiókján videó formában, illetve köztudott tény, hogy a vírus nem tette lehetővé, hogy élőben fellépjen emberek előtt tavaly óta. Az eseményen nem saját dalt adott elő, hanem ‘America The Beautiful’-t Ray Charles-tól, ami egy ilyen sportmérkőzésre egy tökéletes indulódal. A mai nap Twitteren elárult pár háttérinfót, megtudtuk, hogy azért remegett a hangja az elején, mert szó szerint rohannia kellett a színpadra, viszont annyira örült, hogy több, mint 1 évre után a színpadon állhatott, hogy miután lejött, elsírta magát. Illetve 20 perccel a fellépés előtt a cipzárja tönkrement és teljesen pánikba esett, mert nem volt mást felvennie, ám egy Tailor nevű hölgy segített megvarrnia és így tökéletes állapotban fel tudott benne lépni. 11 képet találtok a fellépésről és természetesen videó formájában is megnézhetitek. A kulisszák mögött pedig örömmel fotózkodott a sportolókkal is, erről pedig további 5 képet találtok.
Fellépések > 2021 > Április 10 – Wrestlemania 37, Tampa
|
Hétfőn jelent meg az európai Deichmann üzletekben a Pumával való kollaborációjának 3 terméke is, aminek végeredménye egy sportcipő és 2 táska. Ehhez már kaptunk képeket, de most újabb 6 jelent meg, illetve a reklám is megtekinthető már. Kinek volt szerencséje már látnia plakátot vagy megvenni a cipőt? Várom élménybeszámolóitokat! A tegnapi nap pedig megrendezésre került a Cisco Live!, ahol kedvencünknek is volt lehetősége egy kisebb minikoncertre, ha már ezt sajnos a vírus miatt nem teheti meg ‘élőben’. Egy 13 perces akkusztikus műsort adott elő, 4 dallal, ezek között leginkább ismertebb dalok voltak, amit hiányolok, hogy sajnos a ‘Sacrifice’-t nem adta elő, ám a ‘Baby, I’m Jealous’-t igen, valószínűleg még bőven lesz más lehetőség, hogy előadja legújabb kislemezét. Holnap még izgalmasabb hírekkel érkezem, mert Bebe folyamatosan ügyködik és munkálkodik az új album megjelenésének előkészületein! A fellépésen amúgy Bear is feltűnik, na de íme a dallista:
Fotósorozatok > 2021 > Puma |
Ahogy legutóbb beszámoltam róla, 29-én, vagyis tegnap végre adásba került a ‘Montefiore-Einstein’s “In A State Of Gratitude’ akkusztikus fellépés, ahol Bebe 5 dalt is előadott. A dallista:
A koncert ismét akkusztikus volt, csak egy szál gitár kísérte az énekesnőt a daloknál. Közel 16 perces videó került elő, ezt feltöltöttem a Youtube csatornára, HD minőségben, így akit érdekel, az mindenképpen csekkolja! |
Bebe péntek este, vagyis 18-án tartott egy koncertet a Triller nevű applikáción keresztül, hogy megünnepelje közös kollaborációját a NYX-szel. A virtuális koncert nem élőben zajlott, hanem már 16-án felvételre került, erről egy kulisszák mögötti kép elő is került. A koncerten 8 dalt adott elő akkusztikus változatban, feltöltöttem az oldal Youtube csatornájára is nektek a közel 30 perces fellépést és az oldal videótárába is felkerült, hátha a Youtube-ról leszedik, mindenképpen nézzétek meg, mert Bebe fantasztikus volt, mint mindig. És íme a dallista:
Megjelenések > 2020 > December 16 – NYX Presents 2021 Beauty Drop Virtual Concert |