Tegnapelőtt számoltam be nektek arról, hogy kedvencünk fog fellépni a ‘Bloomingdale’ karácsonyváró eseményén, amit New Yorkban rendeztek meg. Nos, tegnap erre sor is került. Bebe-t először a hotele előtt kapták le a szemfüles lesifotósok, amikor úton volt az eseményre. Itt az idomait végigkövető ruhában volt látható, napszemüvegben pózolt a paparazziknak, erről 33 képet találtok. Majd a helyszínen már más outfitben láthattuk, egy kék leopárdmintás blézerben és nadrágban jelent meg. A blézer nem volt teljesen begombolva így egy elég dögös szett volt, érkezéskor rajongókkal fotózkodott, ölelkezett, sőt még egy rajongó kutyusával is örömen pózolt, erről 13 képet láthattok. A 2 napja említett dalok valóban igazak voltak, tehát a In The Name of Love”, -ot, a “Meant To Be”-t és egy karácsonyi klasszikust, a “The Christmas Song”-ot adta elő akkusztikus változatban és elhintette, hogy alig várja, hogy ismét turnézni induljon. A színpadról további 6 képet láthattok. A sikeres nap lezárásaként vacsorázni indult egy olasz étterembe, a ‘Carbone’-ba. Ide szintén egy másik szettben érkezett, amiből csak a kabátját láthattuk, ami egy barna, hosszú bőrkabát volt és ezt fekete magassarkú szandállal pecsételte meg. Kedvencünk csak úgy tündökölt, ti is csekkoljátok, erről 17 lesifotót találhattok meg. Mára pedig kaptunk még egy elég nagy meglepetéshírt. Ugyanis a Masked Wolf nevű rapper feldolgozta és továbbgondolta Bebe ‘Sabotage’ c. dalát. Masked Wolf a dalt ‘It’s You, Not Me (Sabotage)’ címmel adta ki és természetesen kedvencünk énekelte a refrént, szerintem iszonyú ütős lett ígyis a dal, nekem tetszik, nektek mi a véleményetek? Hogy tetszik ez a továbbgondolt változat? És alább olvasható a rapper Instagram bejegyzése, amiben megosztotta együttműködésüket. Valamint előkerült egy újabb fotósorozatkép a ‘Better Mistakes’ album fotózásából, ami nekem úgy tűnik, hogy inkább a ‘Sabotage’ klip kulisszái mögött készült, de egyelőre nincs ez megerősítve.
Végül pedig elhoztam ismét az Instagram fotókat. Bebe is megosztott jó pár, eddig nem látott fotót (is) Paris Hilton esküvőjéről, összesen 8 képet töltött fel. Illetve tegnap posztolta a ‘Better Mistakes’ album fotósorozatképét is, illetve ma megosztott pár lesifotót is tegnapról, valamint a készülődésről és a fellépésről is. Az elmúlt 2 napban pedig összesen 17 fotót posztolt a közösségi médiára. Paparazzi fotók > 2021 > November 18 – A hotel előtt, New York |
Sziasztok rexhar-ok! Jelent meg pár apró hír és van köztük elég izgalmas is, így úgy döntöttem, hogy mindenképpen elhozom nektek ezt egy csokorban összegyűtjve. A legfontosabb, hogy magyar idő szerint holnap este 9 órakor landol a Topic x Bebe Rexha kollaborációs zenének, a ‘Chain My Heart’ videóklipje és ekkor lesz egy élőchat is, így ha nem akarsz lemaradni róla, akkor ezen a linken megnézheted élőben a klipet és kérdezhetsz is. Kedvencünk nemrégiben élőzött Instagram platformján, ahol egyik nagy kedvencéről is megejtett pár sort, nem másról, mint Britney Spears-ről, aki jelenleg is gyámság alatt van és harcol a szabadságáért. Így nyilatkozott róla és az őt körülvevő mozgalom mellett is kampányolt egy kicsit.
Valamint megjelent 5 új fotó a JBL esemény fellépéséről, amit természetesen a galériában meg is tekinthettek. Ezzel együtt már 8 fotót találtok meg. Illetve feltöltöttem az elmúlt pár napban közzétett Instagram fotóit is. Ezek között van JBL vörös szőnyeges/kulisszák mögötti és fellépés fotó is. Szám szerint 7 újabb fotó került fel. Végezetül pedig a Brut America beszélgetett Bebe-vel az ‘Adore Me’ kollekció forgatásán. Leginkább ruhákról, az újrahasznosított anyagokról és magáról az újrahasznosításról, környezetszennyezésről beszélgettek.
Fellépések > 2021 > Július 08 – JBL True Summer, Santa Monica |
Kedden számoltam be nektek, hogy kedvencünk volt a fellépő a július 4-én, a Függetlenség Napján 29. alkalommal megrendezett ‘WaWa Welcome America 4th of July’ koncerten. Egy szuper, 40 perces showt vitt színpadra, ha esetleg lemaradtál volna, ezen a linken megtekintheted. Viszont akkor még képekkel nem tudtam szolgálni nektek, egészen idáig. Ma ugyanis megjelent 14 remek kép, amit a galériában meg is tekinthettek. Úgy tűnik Amerikában pedig egyre többször engednek eseményeket, koncerteket megrendezni és úgy érezhetjük magukat, mint a koronavírus megjelenése előtt. Tegnapelőtt, csütörtök este megrendezték a ‘JBL True Summer’ eseményt Santa Monica-ban. Bebe 2020. október óta nagykövete a márkának, így nem is volt kérdéses, hogy részt vesz rajta. De nemcsak, hogy megjelent a vörös szőnyegen (erről 3 képet találtok), de fellépő is volt az eseményen, erről is sajnos csak 3 képet találtok egyelőre. A Youtube-ra felkerült a fellépés, ám csak részek összevágva, ez összesen 9 perces lett, de feltételezhetjük, hogy itt is legalább fél órás műsort adott és ki is ment a közönséghez, amit amúgy ő gyakran megejt, bár most megkérték, hogy ne menjen, de neki a legfontosabbak a rajongók, így lement hozzájuk. A koncert nem zajlott tökéletesen, 2 baki is becsúszott. Először is, ahogyan mozgott, a ruha néha elmozdult az alsó tájékon és akkor egy elég kínos belátást nyerhettek, valamint a felcsatolható póthaj is felmondta a szolgálatot, mert fellépés közben 2 tincs is levált. Ám ez nem vesz el a fellépés szuperségéből semmit, mert Bebe ismét kitett magáért! Fellépések > 2021 > Július 04 – 29th Annual WaWa Welcome America 4th of July Concert |
Bebe-nek nem volt túl mozgalmas az Instagram fiókja májushoz képest. Ám most elhoztam nektek mégis az elmúlt időszak elmaradt fotóit. Ezidő alatt 8 fotó került fel júniusban, ezek között van az ‘Adore Me’ csodás darabja, ahol az amerikai rajongóknak volt lehetőségük nyerni a kollekciót, ám eközben kedvencünk nyaralni volt családjával és 3 csodás fotót kaptunk amikor kicsípte magát egy vacsora előtt, valamint pár ‘Chain My Heart’ videóklip kulisszák mögötti fotót is kaptunk, ahol az énekesnő egy extrémebb szettben volt, a haja pedig kapott pár fekete tincset is, ehhez pedig füstös, cicás szemet készítettek, ami fantasztikusan állt neki! Apák napján pedig egy megható videóval és pár sorral köszöntötte fel édesapját. Júliusban pedig már 9 képet töltött fel, 5 fotót az Ellen fotósorozatból és további 4-et láthatunk a tegnapelőtt megrendezésre kerülő philadelphiai koncertről. És ha már Philadephia.. ahogyan írtam, 4-én rendezték meg a ‘Wawa Welcome America’ eseményt, amit a Függetlenség napján tartottak meg. Egy elég ütős, 40 perces show-t vitt a színpadra és attól is különleges ez a fellépés, mert most lépett fel először ekkora közönség előtt, szinte teljes setlist-tel a Covid óta. Ám áprilisban fellépett egy dallal a Wrestlemania 37-en, de így, fesztivál kereten belül, ez az első. Bebe kicsattanó formában volt és mint mindig, szívét-lelkét belerakta. Régi slágereket és új dalokat is énekelt, nézzétek meg mindenképpen! Íme a dallista:
|
Bebe a június 10-i HBO Max Legendary műsorában lépett fel a 2. évad fináléjában a ‘Sacrifice’ bulihimnusz dalával. Kedvencünk és táncosai igazán kitettek magukért, mint mindig. Egy szuper, bulis és táncos fellépéssel kápráztatták el a nézőket. A fellépés szerencsére már felkerült Youtube-ra is és 5 fellépésfotót is csekkolhattok. A szünetben pedig a jelenlévő és szintén fellépő rapper csajjal, Megan Thee Stallion-nal pózolt, illetve a háttértáncosokkal is megörökítette a pillanatot, így további 2 kulisszák mögötti fotót találtok meg. Fellépések > 2021 > Legendary |