Bebe 2019-ben volt legutoljára Brazíliában fellépni, akkor a Rock In Rio vendégeként. Most még mindig tart a Best F-n Night Of My Life turné, így ennek keretein belül hívták meg a The Town fesztiválra, ami Sao Paulo-ban zajlott és szeptember 3-án állt színpadra. Egy órás szettet vitt, ahová próbálta összeválogatni fesztiválhoz hűen a legismertebb és legnépszerűbb dalait, amik egyben bulislágerek is. A dallista:
Az I Got You dalánál volt egy vendég is: a brazil énekesnő, Luísa Sonza, aki nagy népszerűségnek örvend országában. A közös showt egy színpadi csókkal zárták, ezzel fokozva az izgalmakat. Nagyon jó hangulatú showt csapott Bebe, kiment a közönséghez, lengette a brazil zászlót, látszott, hogy ő is remekül érzi magát. Összesen 58 kép érhető el és szerencsére megkaptuk a teljes fellépést is és Youtube-n megtekinthető. Emellett van még egy fantasztikus hírem: eddig úgy volt, hogy szeptember 22-én, Las Vegasban véget ér a turné, ám Bebe ezt megcáfolta, hogy esze ágában sincs ennek eleget tenni, sőt, a világ másik felére utazik azt folytatni. Ázsiába és Ausztráliába is ellátogat nem is olyan sokára! Íme az újabb dátumok:
|
Sziasztok! Bebe a legutóbbi időben 4 helyszínen is fellépett, pár napon belül több országban is járt, ami biztos, hogy nagyon fárasztó lehetett, hiszen az európai turnét Londonban kezdte, onnan tovább Köln, majd Amszterdam, utána Románia, ezután pedig 4-én a malmöi Big Slap fesztiválon lépett fel, erről hoztam nektek 6 fotót és 2 fellépésvideót, amin az ‘In The Name of Love’ és az ‘I’m Good’ hallható. Ezután másnap már egy másik fesztiválon, Litvániában lépett fel. Innen 2 fotó, de szerencsére több videó került elő, mint a svédországi fellépéséről.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Majd augusztus 10-én New Yorkban lépett fel a Z100 Summer Bash nevű eseményén. A koncertről tudjuk, hogy szakadó esőben kellett végigállniuk a rajongóknak a showt, de ettől függetlenül próbált mindenkinek egy szuper showt adni, ami mint mindig, most is sikerült. A koncerten ezek a dalok csendültek fel: Me, Myself and I, I’m a Mess, Call On Me, Hey Mama, One In a Million, In the Name of Lov, Meant To Be, I’m Good (Blue). Sajnos videót nem kaptunk (még?), de 19 fotót találtok a koncertről és egyet az érkezésről is, ahol a kulisszák mögött pózolt. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Végezetül a legutóbbi, utolsó előtti turnédátumhoz érkeztünk. Augusztus 12-én a kanadai Saint-jean-sur-richelieu-ban lépett fel. Sajnos videót még nem kaptunk innen sem és nem túl sok, összesen 6 fotó került elő. ![]() ![]() ![]() ![]() |
El is érkeztem 2 újabb dátummal. A kölni koncert után másnap már úton is volt a holland fővárosba, Amszterdamba, ahol augusztus 1-én állt a színpadra a Paradiso nevű helyen, ahol körülbelül 1500 ember vett részt Bebe showján. Ide hasonló ruhát választott, ám ez már lila színben pompázott, de ez is szuperül állt neki és összesen 44 képet hoztam nektek. Szerencsér pár jó minőségű videó is előkerült, ezt is linkeltem nektek. ![]() ![]() ![]() ![]() Majd 2 nappal később már a román közönség előtt lépett fel az egyik legnépszerűbb európai fesztiválon, az Untold-on. Bebe hatalmas showt csapott több tízezernyi tömeg előtt egy körülbelül 30 perces showval. A setlist, mivel fesztiválon lépett fel, módosításra került és kifejezetten a bulis dalaira fókuszálva szórakoztatta a közönséget és próbálta a legnagyobb slágereit színpadra varázsolni. Körülbelül 13 dalt adott elő, köztük a Say My Name-t, a Call You Mine, az I Got You rockosabb verzióban, és az új dal is ott debütált először, a One In a Million, ami amúgy pénteken jelent meg, a fesztivál pedig csütörtökön volt, de az új dalról hozok még külön bejegyzést is. Egy rövid összefoglaló videó került elő, körülbelül 19 perces és 18 fotót találtok meg a galériában. |
Rexharok! Szürreális, hogy ezeket a sorokat írhatom, de végre ez is megtörtént, ugyanis részt vettem életem első, de biztosan nem utolsó Bebe Rexha koncertjén. Bee már 2017. óta nagyon fontos ember az életemben, iszonyúan inspiráló személyiség, a dalai is sok mélyponton átsegítettek és életem legjobb döntése volt, hogy megnyitottam az oldalt, ezzel kifejezve az iránta érzett szeretetemet, tiszteltemet és remélem segítettem jó pár emberből hasonló érzéseket Bebe iránt kiváltani, megismertetni őt. Évek óta várom, hogy újra turnézzon, koncertezzen Európában és sajnos túl sok helyszínre nem jött el a kontinensen belül (főleg teljes dallistás állomásra), Köln esett hozzám a legközelebb és úgy voltam vele, ha törik – ha szakad, nekem el kell jutnom. A legnagyobb szerencsémre pont szabadságon voltam, így aztán már semmi sem állt útjában annak, hogy neki induljak férjemmel a 720 kilóméteres útnak, Németország felé múlthét szombaton, azaz július 29-én, a koncert előtt egy nappal. A jegy amúgy szerintem nevetségesen olcsó volt, közel 40 euró, bár én iszonyúan sajnáltam, hogy nem volt meet and greet jegy, de erre még visszatérek. Mivel pár rexhar-ral már terveztünk mi is hasonlóan a londonihoz, rajongói projektet, ezért benne voltam egy csoportban, ahol már reggel korán írták, hogy 7-en állnak a sorban. Tovább olvasom »
|
Sziasztok! Végre újra itt vagyok, elnézést kérek a kis kimaradásért, de a héten a szabadságomat töltöttem, így próbáltam a pihenésre koncentrálni, illetve picit meg is betegedtem, de már izgatott voltam, hogy újra géphez üljek, ugyanis pont egy hete vettem részt életem első Bebe koncertjén, aminek élménybeszámolóját a következő bejegyzésben olvashatjátok képekkel együtt, remélhetőleg még ma vagy holnap. Az első európai állomását Londonban kezdte, ahova már előtte pár nappal megérkezett, hogy kellően ki tudja magát pihenni a show előtt. A paparazzik a fellépése előtt a ‘The Twenty Two’ hotel és étterem előtt kapták lencsevégre a menedzsere, Adéllyn társaságában. Itt talpig feketében fotózták le és összesen 19 képet találhattok meg erről. ![]() ![]() ![]() ![]() Aztán elérkezett a show, ami a ‘O2 Shepherd’s Bush Empire’-ban volt körülbelül 1500-2000 rajongó előtt, annyit biztosan tudni a showról, hogy itt sajnos nem ért el teltházat. Az énekesnő az európai állomásokon kicsit más szettben volt, merőben hasonlított az amerikai állomásokhoz, ám picit másabb, annyit elárulhatok, hogy mindegyik helyszínen más és más szettben volt. Londonban egy zöld szettben lépett színpadra. A koncerten a rajongók készültek egy projekttel, az ‘I Am’ c. dalánál ‘You’re Enough’ táblát tartottak fel, ami annyit jelent, hogy elegendő vagy. Amikor Bebe kiszúrta és eszmélte ezt, sírásban tört ki, nagyon meghatódott, hiszen egy friss szakítás után nagyon jól estek neki ezek a szavak. A koncertről 93 fotót találtam nektek, vannak köztük professzionális képek is, így érdemes megtekinteni és szerencsére a teljes koncert elérhető Youtube-n is, ezt is belinkeltem nektek. Ezután egy after partyra sietett, ugyanis a ‘G-A-Y & Heaven Nightclub’-ba volt hivatalos, ahol még egy saját ruhát is kapott a helyszíntől, ami egy pink outfit volt és elképesztően állt az énekesnőnek! Ott 2 dalt adott elő, az ‘I’m Good (Blue)’-t és először hallhatták premier előtt az új szerzeményét, a ‘One In A Million’-t. 7 fotót találtok erről. Sajnos viszont (egyelőre?) videót nem kaptunk. ![]() ![]() ![]() ![]() |
Bebe még májusban járt a SiriusXM-nél, hogy promotálja akkor frissen megjelent 3. nagylemezét, a ‘BEBE’-t. Akkor elénekelt 2 dalt is, de sajnos ezidáig nem került elő. De végre megkaptuk: a stúdióban a Seasons és a Satellite c. dalait adta elő akkusztikus gitár kíséretében és Bebe fantasztikusan énekelte el őket! Csekkoljátok ti is! És ne felejtsétek: pontosan 1 hét múlva fog az énekesnő Európába látogatni a ‘Best F*n Night Of My Life Turné’ keretein belül. Először Londonban, majd Kölnben lép fel. Remélem, hogy aki el akar jönni, annak sikerült beszerezni a jegyeket, mert a kölni állomás már teltházas is és a londoni helyszínre is limitált számban elérhető már. |
Végül pedig megérkeztem a Best F-n Night Of My Life turné amerikai állomásainak utolsó részével, ami, úgymint az előző bejegyzésben: 4 show képeit és videóit tartalmazza. Június 26-án a Texas-beli Houstonban lépett fel, azon belül is a House of Blues nevű helyen körülbelül 2100 rexhar előtt. Itt ismét a zöld outfitet viseli, a haját becsavarták. Erről a showról 60 kép került elő, amit feltöltöttem nektek és ami videó megjelent, azt természetesen linkeltem is. Vannak köztük teljes felvételek, de rövid videók is. ![]() ![]() ![]() ![]() Másnap még mindig Texas megyében járt, azaz június 27-én, Dallasban lépett fel. Itt szintén a House of Blues nevű rendezvényhelyen lépett fel és itt is körülbelül 2500 ember előtt. Itt a rózsaszín turnészettben lépett fel és most először, az egész turné alatt volt kivasalva a haja, ami szerintem nagyon jól állt neki, én picit sajnálom, hogy nem többször tette meg a fodrásza. A showról 55 kép került elő, amit a galériában meg is tekinthettek. Külön-külön a dalokról nem került elő videó, ám egy 16 perces összeállítás igen. ![]() ![]() ![]() ![]() Végül pedig két záróműsort adott a lakhelyén, azaz Los Angelesben, június 30-án és július 1-én. Mindkétszer a The Wiltern nevű helyen, ami körülbelül 2300 rajongó befogadására volt képes. Hamar elfogytak a jegyek, ekkor döntöttek úgy, hogy dupla showt tartanak ott. Az első showról 56 kép került elő, a másodikról pedig további 20, ahol már Bebe ismét a zöld szettben volt, az elsőn pedig egy eddig nem látott, fekete, csillogós szettben állt színpadra. És végül linkelem a videókat is. Ne felejtsétek, Bebe legközelebb július 28-án lép színpadra Londonban, majd 30-án Kölnben, augusztus 1-én Amszterdamban, augusztus 4-én egy malmöi fesztiválon és másnap, augusztus 5-én egy litván fesztiválon. Aki pedig szeretne eljutni bármelyik európai állomásra az ezen a linken megvásárolhatja a jegyet.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |