Sziasztok! Szeretnék elnézést kérni emiatt a kis kimaradás miatt, de ezalatt a nagyon rövid idő alatt, Bebe-ről reeeengeteg hír jelent meg. Interjúk, fotósorozatok, videós interjúk, dal infók, egyszóval tényleg minden és most hozom az első adagot, holnap pedig jelentkezni fogok a többivel, ugyanis ez egy iszonyú izgalmas időszak és még mi vár ránk! Múlthét pénteken debütált az egyik dal a ‘Better Mistakes’ lemezről, ami 2 nap múlva, pénteken fog megjelenni. A megjelent dal a ‘Die For A Man’ lett és ehhez el is hoztam az angol dalszöveget és a magyar fordítását is. A dal 2 perc 47 másodperces lett és közreműködik benne egy híres rapper is, Lil Uzi Vert. Megerősítette Bebe, hogy a dalhoz hamarosan érkezik a klip is! Azt is megtudtuk még ma, hogy holnap megjelenik a lemezen 13. helyen szereplő ‘Mama’ dal is, amiben kreditként megjelölték Freddie Mercury-t is, illetve a ‘Break My Heart Myself’ lesz a következő kislemez, amihez a klip pénteken fog megjelenni! | ||
Kedvencünkkel az ‘ET Canada’ ült le egy virtuális beszélgetésre, ami múlthét pénteken, a ‘Sabotage’ premierjének napján történt. Megkérdezték Bebe-t, hogyha kiad egy kislemezt, mint most ezt, mivel ünnepli, mi a rituáléja, elárulta, hogy leginkább interjúkat ad akkor egésznap. Megtudtuk, hogy nagyon izgatott emiatt, sőt, annyira, hogy reggel ki is dobta emiatt a taccsot, hiszen az albumon már 2 éve dolgozik egyfolytában a lemezen (+1 év a pandémia miatt is rájött) és ez nagy nyomás. A ‘Sabotage’ az egyik kedvenc dala a lemezről és nagyon hű önmagához a szövege. Tipikusan igaz rá, hogy újra és újra szabotálja saját magát, például eltervezte, hogy diétázni fog, egészségesen fog étkezni aztán egy barátja átment hozzá és pizzát rendeltek. Ha stresszes helyzetben van, akkor mindig eszik és mindig a legegészségtelenebbeket. Megtudtuk, hogy azért lett ‘Better Mistakes’ a lemez neve, mert amikor a 20-as éveiben volt és közeledett a 30-hoz úgy érezte, hogy oké, tényleg felnőtt leszek, mindennek több értelme lesz, mindent kitalál addigra, nem lesz semmiféle szorongani való helyzet, ám ahogy 30 lett, rájött, hogy még most sem tud sok mindenre választ, de többet tud, de felnőttként is hibázik, csak jobb hibákat ejt. (Better Mistakes). Amikor elkezdték összeállítani az albumot az elején ezek a dalok kerültek fel: Break My Heart Myself, My Dear Love, Empty, Death Row, mindegyik dal, ami gitáralapú. Ám amikor elkészült, úgy volt vele, hogy kellene bele egy bulisabb dal, mert eddig nagyon depresszív, ekkor került fel a ‘Sacrifice’. A ‘Sacrifice’ klip véres jelenetei után a kezei 1 hétig piros volt és a haja pedig rózsaszín lett. Az összes kollaborációja közül a Lil Uzi-val közösért kellett kicsit többet harcolnia, a klip miatt el kellett repülnie New Yorkba. Nemrégiben forgatták le a ‘Break My Heart Myself’-hez tartozó klipet és szerinte Travis Barker egy elképesztő zenész. Teljesen extázisba esett, amikor találkozott és megölelhette Hulk Hogan-t. Nagyon szereti őt is és Dwayne Johnson-t gyerekkorától kezdve | ||
Ahogy közeledünk az album megjelenéséhez, úgy kapunk minél több interjút kedvencünkről, és jelen esetben most fotósorozatot is! Ugyanis 1 órája robbant a hír, hogy ő szerepel az L’Officiel India áprilisi számának címlapján, ami egy különleges, 20. évfordulós kiadás. Eddig egyelőre 1 címlapfotó és további 3 fotósorozatkép jelent meg, de kedvencünk eszméletlenül fest, nézzétek meg mindenképpen ti is! Amint több kép előkerül és esetleg interjú is, el fogom nektek hozni! Illetve kaptunk egy kulisszák mögötti képet a ‘Sabotage’ klipjéből, amiben még közelebbről megcsodálhatjuk Bebe-t és ezt a csipkés outfitet, amit viselt az ikonikus videóklipben. Magazinok > 2021 > L’Officiel India (Április) | ||
Az AskAnythingChat készített egy rövid interjút kedvencünkkel, ahol rajongói kérdésekre válaszolt!
| ||
Több, mint 1 éve mutatta meg Instagram Élőben kedvencünk rövid részletet a ‘Sabotage’ dalból, mi rajongók, pedig azóta várjuk, hogy megjelenjen. A mai nap folyamán pedig ez végre bekövetkezett, ugyanis megjelent a ‘Better Mistakes’ 3. kislemeze. Az első 2 dal egy sokkal vidámabb dal volt, ám ez a dal igazán megmutatja Bebe mély érzéseit és gondolatait. A bizonytalanságait írta dalba, én teljesen el vagyok varázsolva a daltól és a klip is eszméletlen lett, ez pedig magyar idő szerint reggel hatkor debütált. Elhoztam a klip kivágott képeit, összesen 520 darabot. A klipet amúgy néhányan elkezdték támadni, hogy sok részletben megegyezik ‘Gabbie Hanna – Monster’ klipjével, ám később elárulta Twitteren, hogy nem ismeri Gabbie-t, sem a dalt/klipet, ő az inspirációt Eminem és Rihanna közös dala a ‘Love The Way You Lie’ adta. Mindenképpen nézzétek és hallgassátok meg, ha eddig még nem tettétek! Holnap elhozom nektek lefordítva ezt és az eddig a lemezről megjelent 2 dalt is. Zene > Better Mistakes (2021) > Sabotage (2021. Április 16.) > Videóklip – Kivágott képek | ||
A tegnapi bombahírek után ma elkezdett a neten terjengeni a dallista, pár órával később, hogy ennek hatására-e… de Bebe is megosztotta a hivatalos tracklistet. A második nagylemez, a ‘Better Mistakes’ 13 dalt fog tartalmazni, ezek között 6 együttműködés lesz, illetve korábbról tudjuk, hogy esélyes egy deluxe lemez is, további 3 dallal. Íme a dalok:
Illetve holnap fog érkezni a lemez harmadik kislemeze, a ‘Sabotage’, amiről kiderült, klippel együtt fog érkezni, ugyanis nemrégiben kaptunk egy kis részletet belőle, ami eszméletlenül hangzik már így is és elmondhatatlanul izgatott vagyok! Nektek eddig hogy tetszik?
| ||