A lemez debütálásának napján, azaz április 28-án pénteken Bebe a The Kelly Clarkson Show-ban vendégeskedett. Nem ez volt az első alkalom, hiszen már 2020-ban is szerepelt ott az énekesnő, Kelly Clarkson által vezetett műsorban. A beszélgetés elején Kelly gratulált Bebe-nek a Grammy jelöléséhez, majd mesélt az ‘I’m Good (Blue)’ forgatásáról is, de mivel újdonságot nem mesélt, mert amit megtudtunk, azt már korábban, több helyen is elmesélte. A közönségben egyszercsak feltűntek a büszke szülők is, ugyanis Bebe édesanyja és édesapja is jelen voltak. Elmesélte, hogy a szülei nem mindig voltak ennyire támogatóak, főleg az édesapja ellenezte zenei karrierjét, mert féltette. Elmesélte, hogy azt mondta neki a kezdetekkor, hogy ‘ne aggódjon, mindig lesz hova mennie és tető a feje fölött’, majd közeli felvételt mutattak édesapjáról, aki a visszaemlékezést követően meghatódva ült a közönség soraiban, könnyekkel a szemében. A gyűlölködőkről is szó esett, mert sokszor nem olvassa őket, de a benne lévő nő, főleg new yorkiként sokszor reagál és szembeszáll velük, a legtöbb bántást a súlyára kapja. Elárulta, hogy azért nevezte el a lemezt a neve után, mert sokan a mai napig nem tudják, kicsoda is ő és erre a Jonas Brothers-szel közös turné alatt döbbent rá és szerette volna, ha az emberek megismerik őt. Ezután a ‘Satellite’ háttérsztorijáról is mesélt, ezt is korábban már megosztottam veletek. Ami újdonság, hogy a dalt Elton John – Rocketman dala inspirálta és természetesen a Seasons hátteréről is mesélt. Elárulta, hogy ő az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkozott (Dolly Parton), aki nagyon vicces is és szívesen örökbefogadná Bebe-t. Szerette volna Dolly-tól megkérdezni, hogy van e tetoválása, de nem merte és most ennek akar utánajárni. És ha már vendégeskedett, akkor szerencsére előadott a lemezről is egy dalt, az ‘I Am’-et, csekkoljátok! | ||