Korábban már beszámoltam nektek arról, hogy kedvencünk az amfAR Gálára hivatalos, amit a franciaországi Cannes-ban rendeznek meg. Az eseményre május 25-én sor is került, de már május 23-án megérkezett a francia riviéra városába, Cannes-ba és a reptéren várták őt a lesifotósok, akiknek mosolyogva pózolt is, erről 8 fotót találtok meg a galériában. ![]() ![]() ![]() ![]() És az említett gálát múlthét csütörtökön rendeztek meg a ‘Hotel du Cap-Eden-Roc’-ban, amit Aston Martin szponzorált. Az eseményre egy fekete, testhezálló Faraz Manan outfitben jelent meg, amit egy hatalmas masnival dobtak fel. Az énekesnőnek fantasztikusan állt ez a ruhaköltemény, az érkezésről 44 fotót találtok meg. A kulisszák mögött pózolt pár celeb barátjával, Charli D’Amelio-val és Winnie Hawlor modellel is, akivel évek óta szoros barátságban állnak, erről újabb 8 képet tekinthettek meg. És ahogyan már mondtam: a színpadra is állt és előadta az ‘I’m Good (Blue)’ slágerét. Egyelőre nem kaptunk róla videót és az sem biztos, hogy csak ez az egy dal csendült fel, de mindenesetre 4 fotó előkerült. Végezetül pedig legnagyobb örömünkre portréképek is készültek ott a helyszínen róla még a masnis ruhában, erről további 31 fotósorozatképet tekinthettek meg. És ne feledjétek: ma indul Bebe önálló turnéja 6 év után és az első állomás Phoenix lesz! Igyekszem ezidő alatt (is) naprakész maradni és holnap beszámolni, már nagyon izgatott vagyok a setlist és az outfit(ek) miatt is. Így ne felejtsetek el holnap sem felnézni! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Sziasztok! Most vegyes híreket hoztam nektek így péntek estére és a maradék márciusi Instagram fotókat, bár, még lehet, hogy a mai nap folyamán Bebe posztolni fog. Mindenesetre az elmúlt 1 hétben 7 újabb fotót osztott meg kedvencünk. Természetesen a ‘Call On Me’ borítót is feltöltötte, hogy felcsigázza a rajongóit, illetve tegnap a BEBE dallistával lepett meg minket, végül pár fotót még a hétfőn megrendezésre került iHeart Radio Music díjátadóról. ![]() ![]() ![]() ![]() Pár napja megosztotta Bebe az örömhírt, hogy fellépője lesz a ‘Life is Beautiful’ eseményen, ami 2023. szeptember 22-24 között kerül megrendezésre és olyan fellépők lesznek még aznap, mint a The Killers, Flume, Yeah Yeah Yeahs, illetve Brazíliában is színpadra lép a ‘The Town’ nevezetű fesztiválon szeptember 3-án! Illetve május 25-én a franciaországi Cannes-ba látogat, hogy az amfAR Gálán részt vegyen és fel is lépjen. Végezetül pár infót megosztott Twitteren, megtudtuk, hogy a Now You Don’t Exist dal a BEBE 3. lemezének Deluxe változatán fog helyet foglalni, illetve április 26-án érkezik újabb kislemez, klippel és még egy másik kislemez a lemez megjelenésének napján, szintén klippel. |