A turné 15. állomásának helyszíne a philadelphiai ‘The Fillmore’ volt, ahol körülbelül 2500 rexhar előtt állt a színpadra június 20-án, az előzenekara itt is Zolita volt, ahogy korábban is, sőt az egész amerikai turné további helyszínein is. Ám időközben kiderült az európai állomások előzenekara, ami a Lion Babe lett, egy new yorki R&B duó. Visszatérve a 15. állomásra: ez volt az első koncert a new yorki incidens óta, így itt látható volt, hogy a szeme körül sebtapaszt rakott és a sminkes nagyon sok energiát és sminkterméket beleölt abba, hogy eltűntesse fekete karikáit a sérülés után. A koncertről 39 képet tekinthettek meg és linkelem alább az elérhető videókat.
A 16. helyszín a silver springs-i ‘The Fillmore’ volt június 21-én. Itt körülbelül 2000 ember befogadására képes a helyszín és itt a zöld turnészettjére esett a választása. Mindig megpróbál változatosan öltözködni, egymást követő helyszíneken sosincs rajta egyforma ruha, ami szerintem nagyon jó döntés, én már izgatott vagyok, hogy az európai állomásokon ezek közül válogat-e vagy esetleg újak lesznek. Mindenesetre 49 fotót találtok meg erről a showról és linkeltem az elérhető videókat.
A 17. állomás 2 nappal később, június 23-án volt Atlanta-ban a ‘Tabernacle’ nevű helyen és itt is körülbelül 2600 rajongó előtt állt színpadra. Erről az állomásról 30 fotót tekinthettek meg a galériában.
Végül pedig Bebe és előzenekara, Zolita június 24-én Orlando-ban léptek fel. A helyszín a Hard Rock Live volt, ami körülbelül 3000 embert képes befogadni. A következő bejegyzésben az amerikai állomás utolsó 4 helyszínét hozom összesítve. Addig pedig csekkoljátok a 30 fotót az orlandoi állomásról és itt is linkeltem az elérhető videókat.
| ||