Bebe második kislemezét a BR4, azaz negyedik nagylemezről szintén először az áprilisi Coachella-n hallhattuk teljes verzióban. A megjelenés előtt újra hangszerelte és finomított rajta, így jelent meg június végén, egyelőre klip még nem érkezett, de elárulta, hogy Londonban fogja leforgatni hamarosan.
Bebe első kislemezét a BR4, azaz negyedik nagylemezről először az áprilisi Coachella-n hallhattuk teljes verzióban. Végül a dal 2024. május 17-én jelent meg videóklippel együtt. A dalhoz tartozik egy ikonikus tánc is, ami népszerűségnek örvend TikTokon és Instagramon is.
Bebe a Provocativo spanyol pezsgőmárkának hivatalos partnere és fő részvényese lett és a Coachella-n forgatta le az ehhez kapcsolódó promó videót. A Provocativo, a Cava márka, a globális bevezetés előestéjén lendületet kap azzal, hogy az amerikai Bebe Rexha lett a fő részvényese. A spanyol márka mostantól 44 amerikai államban és világszerte elérhető lesz az e-kereskedelmi oldalon keresztül.
Bebe számtalan kislemezen dolgozott az elmúlt pár hónapban: 2023. június 23-án jelent meg az 'If Only I' a Loud Luxury-val és a Two Friends-dzel együttműködve. Ezután érkezett augusztus 4-én a 'One In a Million' David Guetta-val, ami azóta Grammy jelölt is lett. Majd október 27-én jelent meg a 'Heart Still Beating', az angol dj-vel, Nathan Dawe-vel. Majd a 2023-as FIFA hivatalos dala december 8-án az 'It's On', végezetül pedig 2024. január 12-én a 'Deep In Your Love' Alok brazil dj-vel. Legújabb közreműködése Kylie Minogue-gal és Tove Lo-val történt meg, a 'My Oh My' 2024. július 11-én debütált.
Best F*n Night Of My Life turné
2023/05/31 - 2023/11/14
Bebe 2023. február 21-én jelentette be, hogy 6 év után szóló turnéra indul az Egyesült Államokban, ami a Best F*n Night Of My Life Turné nevet viseli. 2023. május 31-én indult és november 14-én ért véget. Eljutott Amerikán kívül Európába, Ázsiába és Ausztráliába is.
Bebe a 3. lemezén több, mint 1 évig dolgozott, az első kislemez róla, a Heart Wants What It Wants 2023. február 17-én jelent meg. Az album borítóját és megjelenési dátumát kiszivárogtatták, ezért kellett 2023. március 15-én megosztani a hírt és a borítót, végül az album április 28-án debütált. Olyan kollaborációk születtek, mint Snoop Dogg vagy Dolly Parton. A lemezről megjelent kislemezek: Heart Wants What It Wants, Call On Me, Satellite, Seasons.
A Bebe-Rexha.Com nem áll kapcsolatban sem Bebe-vel, sem a menedzserével, sem a családjával. Ez csupán egy rajongói oldal és abból a célból jött létre, hogy a rajongóit, a Rexhars-okat információval lássam el. Ha nem akarsz lemaradni róluk, akkor nézz fel mindennap!
AK: Először is, szeretném azzal kezdeni, hogy nagy rajongója vagyok a munkádnak. Már egy ideje követlek téged és a karrieredet. Láttalak élőben Cincinnati-ben a Jonas Brothers Turnén, ami az utolsó turné volt, amit csináltál a pandémia előtt. Milyen azóta az életed mióta arra vagy kényszerülve, hogy kiszállj egy kicsit a mókuskerékből?
BR: Az a turné olyan klassz volt. Nagyon-nagyon hiányzik. Az utazás a kedvenc dolgom és alig várom, hogy újra úton legyek és visszamenjek a stúdióba, ha már minden kicsit biztonságosabb.
AK: Az új album fantasztikus. Imádom, hogy hasonló a régi munkáidhoz, ám mégis innovatív hangzás van benne modern témákkal. A ‘Better Mistakes’ albumon olyan témákat karolsz fel, mint az egyediség, az önerő, amikről mindig is beszéltél és világossá tetted a munkádban. Miért állandó téma az életedben és a munkában? Mit jelent neked az, hogy ilyen munkákat megosztasz a világgal?
BR: Művészként és íróként szerintem nagyon fontos, hogy hűek maradjunk magunkhoz. Fontos hírét vinni ennek az üzenetnek és emlékeztetni az embereket, hogy könyörületesek legyenek magukkal szemben, mindegy milyen szakaszában vannak az életüknek.
AK: Mielőtt belemélyednénk a lemezbe, szeretnék kicsit beszélni a részedről JESSIA – I’m Not Pretty Remix-ében. Hű maradtál magadhoz, elképesztően őszinte, befogadó és inspiráló. Hogy jött létre ez az összeműködés?
BR: Nagyon megszerettem a dalt, amint meghallottam. A pozitív testképről és arról szól, hogy olyan dolgokat kell elfogadni, ami nem illik bele a normába. JESSIA nagyon édes és tehetséges. Alig várom, hogy láthassam a fejlődését az életben és a karrierjében is.
AK: A ‘Better Mistakes’ nyilvánvalóan a lemez címe is a második nagylemeznek. Beszéljünk kicsit arról, hogy miért ez lett a címe.
BR: Amikor fiatalabb voltam, azt hittem, hogy kitalálok mindent és minden helyrejön, amikor felnövök. Ezidő alatt a legjobb, amit tehetsz, hogy jobb hibákat vét az ember. Sosem jössz rá mindig mindenre és ez rendben is van. Fontos volt nekem, hogy olyan legyen a lemez címe, ami kicsit körül is írja a lemezt: gyönyörű, megtört, érzékeny.
AK: ‘Sabotage’ az egyik legérzelmesebb dal a lemezen az ‘Empty’ és a ‘Mama’ mellett. Az az érzés, hogy mindent, ami jó, elrontunk, olyan érzés, amivel egy ponton mindenki tud azonosulni. Mi kell hozzá, érzelmileg, hogy csinálj és kiadj ilyen dalt ilyen szintű sebezhetőséggel és őszinteséggel?
BR: Amennyire szeretnék írni egy szuper-pop-táncos-jól-érzem-magam lemezt, én inkább jobban össze tudok kapcsolódni mélyebb, érzelmesebb dalokhoz. Sokkal természetesebben jön. Amíg írtam a lemezt, teljesen más szinteken nyíltam meg. Elfogadtam önmagamat és sokkal sebezhetőbb lettem a dalokban, mint eddig valaha.
AK: Amikor először hallottam a ‘Sacrifice’ dalt, teljesen átkalauzolt abba a világba, amikor láttalak élőben. Szerintem ez a dal elképesztően fog élőben szólni. Amikor csinálsz egy lemezt, vagy dalokat, figyelembe veszed, hogy milyen lesz majd élőben? Vagy inkább csak később jutsz el idáig?
BR: Nagyon izgatott vagyok, hogy élőben énekeljek a lemezről, főleg olyan dalokat, mint a ‘Sacrifice’ és a ‘Break My Heart Myself’. Amivel igazán klassz színpadi pillanatok születnek.
AK: Van pár elképesztő közreműködésed a lemezen – Travis Barker, Ty Dolla $ign, Trevor Daniel, Lil Uzi Vert, Doja Cat, Pink Sweat$, Lunay és Rick Ross. Íróként és művészként, mi vezérel abban, hogy egyes előadók közreműködjenek a daloknál? Új perspektívát, hangzást akarsz belevinni? Van bármiféle kritérium az együttműködéseknél vagy azért csinálod meg, mert tetszenek?
BR: Tisztelnem kell a művészeket és a munkájukat. Igazi rajongó akarok lenni és szeretnem kell az energiájukat. Minden az energiáról és az írásról szól.
AK: A ‘Death Row’ kicsit jobban punk hangzású, mint a lemez első dala. Korábban hallottam, hogy próbálod ezt a műfajt feltérképezni és izgatott vagyok, hogy végre megjelent. Mi inspirált arra, hogy ebbe az irányba vidd a zenédet?
BR: A punk-rock világból jövök. Kiskoromban No Doubt-on nőttem fel majd benne voltam Pete Wentz bandájában és egyik évben Warped Tour-ra indultunk. Szerettem, hogy beletudtam szőni egy kicsit rock irányzatot a zenémbe. Mindig nagy rajongója voltam a Blink-182-nek és a kedvenc dalomon, a ‘Break My Heart Myself’-ben dobol Travis Barker is, ami nagyon klassz.
AK: Felüdülés látni, hogy az amerikai zenei ipar beszervez más kultúrákból valókat és más nyelvekkel is ‘keverednek’. Lunay, aki közreműködött az ‘On The Go’ dalnál egy puerto ricoi énekes. Szeretnék kicsit többet megtudni erről az együttműködésről és a döntésedről, hogy miért csempésztél bele spanyol részletet.
BR: Az, hogy New Yorkban nőttem fel, inspirált a sokféle hangzás és kultúra és nagyon szeretem a latin zenét. És szerettem volna valahogyan becsempészni a lemezbe. Majd megismertem Lunay-t és a zenéjét … és imádtam a munkáját. Szóval felkerestem, hogy működjön közre a dalomnál. A latin zene népszerűbb, mint valaha és nagyon szeretem, igazán inspiráló számomra a hangzása – hálás vagyok, hogy ilyen hangzás részese a lemezemnek.
AK: A spanyol nyelv egy másik dalnál is felcsendül – az ‘Amore’-nél, amiben Rick Ross működik közre. Amit imádok a dalnál, az a sokatmondó dalszöveg. Olyan, mintha filmet néznék, miközben a dalt hallgatom. Szórakoztató volt elkészíteni a dalt?
BR: Látom a filmet a fejemben.
AK: Freddie Mercury lett megjelölve a záró dalnál, a ‘Mama’-nál. Ez a dal az ikonikus ‘Bohemian Rhapsody’ dalszövegét egy sötétebb, őszintébb levéllé változtatta, ami az édesanyádnak készült. Mi volt anyukád reakciója a dalra? Miért ezzel a dallal zárod a lemezt?
BR: Anyukám igazából nem szereti a ‘Mama’ dalt. Nagyon fiatal korában. szült engem és lényegében együtt nőttünk fel, így gyakran, amikor én valami miatt szenvedek, nagyon személyesen érinti.
AK: Az egyik interjúdban a debütáló lemezed, a ‘Expectations’ után azt mondtad, hogy azért készítesz dalokat, hogy jobban érezd magad. Az a terápiád, nélküle nem lennél ott, ahol vagy. Úgy gondolod, hogy a ‘Better Mistakes’ készítése is terápia volt neked? Jobban érzed magad most, hogy kész lett?
BR: Körülbelül 3 évbe telt, hogy befejezzem a lemezt. Abban a fejezetben voltam, hogy elfogadjam saját magamat és azt, amin keresztül megyek, de néha a mai napig boldogtalan vagyok magam kapcsán.
AK: Attól a pillanattól, hogy felvetted a dalokat, addig a pillanatig, hogy kiadtad második lemezedet … Milyen érzés itt lenni most, ebben a pillanatban?
BR: Hálás vagyok azért, hogy ott tarthatok, ahol tartok. Majdnem 3 évig dolgoztam a lemezen és az, hogy végre megoszthatom ezt a rajongókkal és a világgal az elképesztő.
Gyors kérdések-válaszok
AK: Jelenlegi kedvenc dal, ami folyamatosan szól?
BR: ‘Happen To Me’ BENEE-től
AK: Előadó, akinek szívesen írnál dalt?
BR: Kanye
AK: Kiemelkedő dalszöveg a lemezről?
BR: “Igen, túl sokat érzek
majdnem halálosan
Mindent túlgondolok, megszállott leszek
Most is megint itt tartok
miért hagytam
hogy ennyire üres legyek?
Üres legyek?
Üresnek érzem magam
Üresnek”
AK: Hely, ahová szívesen elmennél turné alkalmával?
BR: Japán!