Sziasztok! Így a szombati napra kaptunk pár vegyes hírt, interjúrészleteket, új személyes fotót és tegnap este Twitteren egy rövid kérdezz-felelek is zajlott, most ezekről olvashattok. A PNAU, akikkel közreműködött a ‘Stars’ c. dalnál nyilatkozott a dalról és a jövőjéről is. Ugye a ‘Stars’ jelent volna meg eredetileg a Heart Wants What It Wants helyett, de el lett tolva előreláthatólag májusig.
A 91.3-nak nyilatkozott, erről most egy rövid interjúrészlet került elő.
Megtudtuk, hogy tegnapelőtt Nashville-be utazott, mert ‘valami izgalmasat’ forgatott, amiről még nem árulja el, hogy mi az, de elmondásai alapján már alig várja, hogy mi is láthassuk. Ehhez felcsigázva Twitteren osztott meg egy fotót. ![]() ![]() ![]() ![]() És akkor most nézzük a rövid Twitter kérdezz-feleleket. Ebből megtudtuk, hogy egy európai fesztiválon fog fellépni, ezúttal az augusztus 4 és 6 között megrendezésre kerülő Gra Natos Live-n, ami Litvániában lesz. Tehát most már egyre biztosabb, hogy az európai állomásk július közepe/augusztusra lesznek tehetőek, hiszen augusztus 4-én Malmö, Svédországban is fel fog lépni, szintén fesztivál keretein belül.
|
Sziasztok! Már hónap elején beszámoltam arról, hogy Bebe és kedvese vakációzni voltak. Azóta sem derült ki, hogy hol töltötték pihenésüket, de úgy látszik annak már vége is, hiszen tegnap Miami-ban fotózták le a lesifotósok. Nem is akármilyen okból indult el a floridai városba, ugyanis tegnap ott rendezték meg a F1-es Miami Nagydíjat és aki kicsit is követi Bebe-t a közösségi média felületein, az tudja, hogy lelkes követője a sportágnak. A nagydíjra tesójával ment el, akivel nem győztek videózni és közös fotókat készíteni az eseményen. A lesifotósok 19 képet lőttek róla a verseny előtt, ahova elég dögös szettben jelent meg, farmer hosszúnadrágban, fekete pántnélküli topban és baseballsapiban, amit egy vörös rúzzsal dobott fel, ami szuperül ment szőke hajához. Valamint feltöltöttem a májusi Instagram fotókat, ugyanis eddig már 11 képet posztolt, 6 fotót a nyaralásról, és tegnap újabb 5 képet. Az F1 versenyen sztárdöpping volt, hiszen számos előadó jelen volt és Bebe is beszélgetett és közös fotókat készített, például Pharrell-lel, Maluma-val vagy a The Chainsmokers-ből ismert Andrew-val, akivel régi jóbarátok is. A rendezvényen interjú is készült vele és Hailee Steinfeld-del, amit remélhetőleg hamarosan meg is kapunk! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() A sportesemény után pedig vacsorázni indult a Carbone étterembe, ahova már egy teljesen más, csinosabb outfitet választott. Egy lila egyberészes szoknyában láthattuk, amit egy neonsárga magassarkúval és fekete kabáttal viselt. Erről pedig további 26 fotót találtok meg. ![]() ![]() ![]() ![]() Valamint pár napja Twitteren kedvencünk ismét aktív volt és pár rajongói kérdésre válaszolt. Páran igényüket fejezték ki az új zenék miatt, sőt, sokan azt szeretnék, ha a következő nagylemez előtt egy EP-t adna ki, amire Bebe visszakérdezett, hogy ‘Tényleg EP lemezt szeretnétek?” Illetve azt is kihangsúlyozta ismét, hogy hónapok óta stúdióba jár. Illetve Bebe újra megosztotta a posztomat tegnap este, amit az Instagram-on osztottam meg, ami ismét elmondhatatlan örömmel töltött el. Ha még nem követnétek Instagram-on, akkor kövessetek be, hiszen ott is sok fotót osztok meg, kezdve a legújabb fotókkal/közösségi média képeivel. |
Kedvencünk tegnapi napja igen mozgalmasan telt… A délután folyamán elment hozzá egy barátja, akivel tisztes távolságban beszélgettek a vírusból kifolyólag, smink nélkül, szabadidő nadrágban és egy fekete pólóban lépett ki a los angelesi otthona elé egy otthoni papucsban. A képen láthatóan örült a váratlan látogatónak, mert viccesesen kidugta a nyelvét és fintorgott. A haját félig felfogta, félig lógva hagyta. Ezt 2 paparazzi fotó örökítette meg. ![]() ![]() ![]() ![]() Azt is tudjuk, hogy a karanténidőt hasznosan tölti, már tegnapelőtt beavattalak titeket abba a hírbe, hogy dalokat vesz fel otthon, tegnap is így tett, ebből mutatott kis ízelítőt nekünk Instagram Story-ban, ezt feltöltöttem nektek az oldal videótárába is. Remélhetőleg hamarosan újra hallhatunk új dalokat! ![]() ![]() ![]() ![]() Illetve töltött fel a Story-ba a ‘Sinful Colors’ együttműködéséről kollekció képeket illetve pár másodpercnyi betekintést is a kulisszák mögé, ezt se hagyjátok ki! ![]() ![]() ![]() ![]() Tik Tok profilját is bővítette 1 újabb videóval, amiben elkészít nekünk egy hamburgert és megmutatja nekünk lépésről lépésre, hogyha mi is szeretnénk elkészíteni, hogyan tehetjük meg. ![]() ![]() ![]() ![]() A napját pedig a Twitteren zárta, itt is elég aktív volt, töltött fel 2 fotót is, az egyikben megmutatja, hogy a karantén idején mennyire lenőtt a haja és hogy már nem is tekinthető ő szőke hajúnak, hanem már látszódik a természetes, sötétbarna hajszíne. A másik fotón pedig kiskedvencével, Bear-rel pózolt az ágyban, írtó édes fotó, ne hagyjátok ki. És ha már Bear, ahogyan ígértem, folyamatosan frissítem az oldal tartalmát, most 2 újabb menüpont olvasható, az egyik a kiskutyájával kapcsolatos. ![]() ![]() ![]() ![]()
Paparazzi fotók > 2020 > Április 30 – Meglátogatja otthonánál egy barátja, Los Angeles |