Bebe még januárban jelentette meg, hogy együttműködik a Protégé-vel, akikkel indítottak egy versenyt, ahol tehetséges, kezdő zenészek/írók jelentkezhettek és a szerencsés pedig Bebe-vel stúdiózhatott. Tegnap pedig ki is hírdették, hogy a szerencsés nyertes nem más lett, mint Liz Lokre, akivel először virtuálisan találkozott és megtudtuk azt is, hogy őt kifejezetten kedvencünk választotta ki. A mai nap pedig megosztotta Liz az Instagram oldalán, hogy már múlthéten is közösen stúdiózgattak és egyengette útjait. Erről 2 fotót láthattok, valamint egy kulisszák mögötti videót is, ahol a lányok már a stúdióból jelentkeztek.
Valamint az oldal galériája új kinézetet kapott és felkerültek végre valahára Bebe összes feltöltött Instagram fotói egészen 2016-tól, így összesen 1338 Instagram fotót láthattok kedvencünkről. Illetve még március elején feltöltött Bebe egy fotót, amin talpig feketében látható, ezt is csekkoljátok le! ![]() ![]() ![]() ![]() |