Tegnap este rendezték meg Santa Monica, Kaliforniában a 46. People’s Choice díjátadót, amire kedvencünk is hivatalos volt. Egy pántos, fekete egyberészes miniszoknyát viselt az eseményen, ami remekül kiemelte vörös haját. A kulisszák mögött interjú is készült vele, erről 2 képet láthattok, az érkezésről pedig további négyet. És nem csakhogy részt vett a díjátadón, hanem díjat is adott át a ‘Best Daytime Talk Show’ kategóriában, amit az Ellen Degeneres Show zsebelt be. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Illetve az eseményen portré fotósorozat is készült, erről 2 kép jelent meg, csekkoljátok, mert Bebe iszonyúan dögös a fotókon! ![]() ![]() ![]() ![]() Végül elhoztam az interjút, ami készült vele a díjátadó kulisszái mögött. Természetesen szó esett az új dalról, a ‘Baby, I’m Jealous’-ről, megerősítette, hogy az album jövőre fog érkezni, illetve azt is, hogy nemrég fejezte be ténylegesen és hamarosan forgatja új videóklipjét is! Elhintette, hogy a klipben sok mindent fog ‘szabotálni’. Ez egy elég erős célzás volt a ‘Sabotage’ c. dalra, miszerint az lesz a következő kislemez, ti mit gondoltok?! Illetve megtudtuk, hogy a filmet, amiben most fog debütálni a héten fogják forgatni és emiatt nagyon izgatott! Fél, hogy nem tudja összeegyeztetni a színészkedést, hiszen ő mégis énekes, de sokat gyakorol, órákat vesz Zoom-on, illetve elárulta, hogy lesz jelenet, amikor vezetni fog, így vezetés közben is gyakorol. És megtekinthetitek a díjátadásról is a videót. Megjelenések > 2020 > November 15 – People’s Choice Awards – Érkezés |