Sziasztok! Most így hétfő reggelre egyéb hírekkel érkeztem hozzátok, személyes fotókat és IG képeket hoztam. Március 2-án beszámoltam nektek arról, hogy a TXT-ből ismert Soobin-nal próbálta felvenni a kapcsolatot, hogy összejöjjön végre a közös találkozó. Nos, nem is kellett sokat várni, hiszen még aznap ez meg is valósult! A koreai énekes Bebe házához ment, elvitte a banda CD-jét is ajándékba és természetesen a közös fotó, sőt, a TikTok videó sem maradhatott ki! Később Soobin a találkozóról azt mondta, hogy nagyon izgult, amikor a CD-t odaadta, remegett a keze, hiszen már régóta nagy példaképe az énekesnő. 2 fotót töltött fel a találkozóról, illetve tegnap még kettőt osztott meg a KCA-ról, az egyik egy kulisszák mögötti fotó, a másik pedig a pillanat, amikor slime-mal beborították. Még 4 egyéb fotót hoztam, kettőt Makeup By Rubina töltötte fel, aki március 1-én készítette a sminkjét, illetve a KCA-n Kristen Jan Wong volt a fotósa, ő is szintén két képet osztott meg. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() A legnagyobb örömünkre kaptunk egy újabb fotót a ‘Heart Wants What It Wants’ fotósorozatából. ![]() ![]() ![]() ![]() |
Sziasztok rexhar-ok! Megjelent pár apróbb hír, amiket szerettem volna nektek megosztani így szombat este. Tegnaptól hivatalosan is megvásárolhatóak a turné jegyei, illetve a Meet and Greet jegyek, erről olvashattok rövid összefoglalót, hogy pontosan mi mennyibe kerül és mit tartalmaz a csomag. Elég nagy felháborodást keltett a jegyek árai, és valóban nem tartozik a legolcsóbbak közé, de Bebe egy világhírű énekesnő, számtalan slágerrel, billiós hallgatottsággal, így érthető, hogy ehhez mérten próbálták megszabni az árakat és igazából neki ehhez semmi köze, nem az ő hatásköre. A sima koncertjegy még olcsónak is számít amúgy, és aki megteheti, az nyugodtan vásárolja meg a nagyobb csomagokat, aki pedig nem, az ne.
Tegnap és azelőtt is a Twitteren lehetett tőle kérdezni és válaszolt pár rajongói kérdésre. Ezeket is elhoztam nektek, hogy miket is tudtunk meg pontosan.
Tegnap sor került a rajongók által szervezett Streaming Party-ra,ami a Stationhead nevű applikáción történt. A legnagyobb örömünkre Bebe is jelen volt és adásba is került. Elmondta, hogy örül, hogy legalább egy nagyon népszerű slágere van most jelenleg (I’m Good) és ha a legújabb kislemeze, a Heart Wants What It Wants sláger lesz, akkor örülni fog, ha nem akkor az is rendben van és ez a többi közelgő dalára is vonatkozik, azt üzente, hogy próbáljuk csak élvezni a művészetet úgy, ahogy van. Illetve sok merch-ön dolgozik, szeretné, ha lennének szabadidőnadrágok, pulóverek, bögrék és még sok egyéb tárgy, ruha, kiegészítő. Megtudtuk még azt is, hogy az album hamarosan érkezni fog! Illetve, március 8-án, a Nemzetközi Nőnap alkalmából fel fog lépni New Yorkban a The Venue on Music Row-on, amit a Hard Rock Hotels-ben rendeznek meg! Illetve kaptunk 1 új képet a HWWIW fotósorozatából és 2 régebben megjelent pedig elérhető HQ minőségben: ![]() ![]() ![]() ![]() |
Sziasztok rexhar-ok! Bebe, annak érdekében, hogy tegnap promotálja a ma megjelent dalt és klipet, azaz a Heart Wants What It Wants-ot, megosztott pár fotót a kulisszák és a készülődések mögül. Kaptunk 4 fotót is, ezt feltöltöttem nektek a galériába és a klip kulisszái albumba is, ami egy másik képpel is bővült, amit a zenei klip rendezője, Michael Hausmann osztott meg Instagram oldalán. Valamint még egy újabb fotósorozatképet kaptunk, ami a dalhoz készült. Ma elég mozgalmas nap volt/van és még nincs vége, hiszen este fel is fog lépni az Evita Party-n különleges vendégként. Valamint a február 17-e egy másik fontos dátum Bebe és a rexhar-ok életében: ugyanis ma 6 éve, hogy kedvencünk második lemeze, ami szintén egy EP lett az (első, 2015-ben megjelent debütáló EP után) az ‘All Your Fault: Pt. I‘ megjelent és olyan slágerek kerültek ki róla, mint a Bad Bitch vagy az I Got You, utóbbi hazánkban is sikert aratott. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Bebe a BroadwayWorld.Com-nak mesélt picit a dalról, hogy miről szólt és mi motiválta az írásban. Mivel csak pár gondolatot osztott meg, ezért nem mondható interjúnak, de érdekességként elhoztam.
|
Bebe Rexha és Wiz Khalifa rajongói fognak egymással megküzdeni, ugyanis a ‘The Sum All Star Music Battle’ 150 szuper rajongót keres, akik szeretnek énekelni hangosan koncerteken és emellett szeretik az énekesnőt is. A versenyben Bebe mellett kell majd színpadon állnia ennek a sok embernek és megmérkőzni a rapper, Wiz Khalifa 150 rajongójával. Az eseményre Salt Lake City-ben kerül sor, elméletileg holnap, azaz pénteken. Sajnos ez leginkább az amerikai rajongóknak kedvez, de biztos vagyok benne, hogy ez egy fantasztikus lehetőség nemcsak Bebe-t támogatni, de bulizni is vele együtt. Ha esetleg van köztetek olyan, aki ott lakik az ezen a linken tud bővebben olvasni róla és jelentkezni is. Emellett kaptunk az esemény promójához egy újabb képet, ami valószínűsíthető, hogy a ‘HWWIW’ fotósorozatához készült. ![]() ![]() ![]() ![]() |
Sziasztok! Kedvencünk eléggé el van tűnve az utóbbi időben, annyit biztosan tudunk, hogy dolgozik új dalokon és folyamatosan stúdiózik. Ám mivel május van, úgy gondoltam, hogy el kellene hozni így a pár fotót, amit áprilisban feltöltött Instagram profiljára. Mivel ott sem volt igazán jelen, így csak az elmúlt pár napban osztott meg képeket, egészen pontosan 26-án Rick Owens ruhában pózolt, amiről még nem tudjuk, hogy egy fotózás része-e vagy mi célból készült, mindenesetre elég dögös szettben láthattuk. Most hétvégén pedig megtudhattuk, hogy vakációzik szerelmével és a képekből ítélve nagyon jól érzi magát az énekesnő. Azt nem tudjuk, hogy hol töltik pihenésüket, de már 7 fotót posztolt. Tegnap pedig 4 újabb (?) fotót kaptunk a Natascha Lindemann fotósorozatból, ami idén készült még év elején és a népszerű sminkes, Dafine Neziri készítette a sminkét. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Bebe-t tegnap egy nagyon népszerű sminkes ‘Dafinë Neziri’ sminkelte ki, aki a szőke énekesnőnek egy lila sminket varázsolt, ami fantasztikusan állt neki. Erről felkerült az Instagram profiljára egy lépésről lépésre videók, valamint a használt termékek nevei is. Leginkább Huda Beauty és Fenty Beauty termékeket használt kedvencünkön. Ám a smink nem akármilyen indokból készült, ugyanis ‘Natascha Lindemann’ lőtt róla pár fotót, párat már kaptunk is, de a pontos célját még nem tudni a képeknek, mindenesetre csekkoljátok a videót, amit megosztottak velünk. ![]() ![]() ![]() ![]()
|
Sziasztok rexhar-ok! Egy nagyon szuper hírrel érkeztem ma hozzátok! Kiderült, hogy Bebe újabb címlapot tudhat magáénak és nem máshol, mint a hong kongi Marie Claire címlapon pózol és ehhez kaptunk egy szuper kis fotósorozatot is. Pontosan 5 képet kaptunk már a fotózásból, sajnos egyelőre interjút nem. Remélhetőleg az is érkezik és fellelhető lesz angolul is, akkor pedig természetesen hozni fogom a fordítását is! Azt egyelőre nem tudni, hogy ez az októberi vagy a novemberi számhoz tartozik. Mindenesetre csekkoljátok a fotókat! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Fotósorozatok > 2021 > Marie Claire Hong Kong |