Sziasztok! El sem hiszem, hogy végre ezeket a sorokat írhatom nektek! Már többször beszámoltam arról, hogy Bebe már jó ideje dolgozik 3. lemezén, ami már kész is van és a végső fázisban van. Nemrégiben erősítette meg a KCA-n, hogy az album áprilisban érkezik, ma pedig megkaptuk a hivatalos dátumot, ugyanis a ‘BEBE’ névre keresztelt nagylemez április 28-án fog megjelenni! Szerintem zseniális, hogy azok után, hogy többször megkérdőjelezték azt, hogy mégis ő kicsoda, a nevére keresztelve adja ki új lemezét. Emellett megkaptuk a borítót is, ami szintén fantasztikus lett! A szomorú valóság viszont a bejelentés mögött, hogy a mai nap folyamán valaki kiszivárogtatta a borítót és a megjelenés dátumát is, így valószínűleg ezért történt ma a bejelentés, ami szerintem nagyon szomorú dolog, de reméljük Bebe kedvét sem szegi és kiélvezi az albummal járó izgalmakat is. ![]() ![]() ![]() ![]() |
Sziasztok rexhar-ok! Közel 1 hónapja, hogy nem jelentkeztem már és ennek az volt a legnagyobb akadálya, hogy Bebe rettentően el van tűnve. Nem posztolt több hete semmit, nem jelent meg sehol és lesifotósok sem fotózták le. Ám alig pár órája bejelentette, hogy jövőhét pénteken, azaz július 29-én fog megjelenni a ‘Break My Heart Myself’ remix változata, amiben a dél-koreai lánybanda, az ITZY is szerepelni fog. Az előző bejegyzésben számoltam be nektek arról, hogy a dal a TikToknak köszönhetően lett nagyon felkapott az elmúlt időszakban és szerencsére nem is kellett sokat várni arra, hogy bejelentse Bebe: közös kollab érkezik. Most már a dátum megvan, azt is tudjuk, hogy jelenleg folyamatosan stúdiózik, így remélhetőleg hamarosan újabb dalokat is hallhatunk. ![]() ![]() ![]() ![]() |
Ahogyan beszámoltam róla korábban is, Bebe számtalan dalhoz készített most klipet, sőt, úgy tervezi, hogy a teljes lemez vizuális lesz, ám erről még nem érkezett megerősítés. De leforgott a klip eddig a ‘Baby I’m Jealous’, a ‘Sacrifice’, a ‘Sabotage’, a ‘Break My Heart Myself’ dalhoz és még egy nem érkezett meg, ez a ‘Die For a Man’-hez készült. A ‘Sabotage’ dal sorozatához 5 fotót kaptunk, az egyiket két változatban is, egy jobb minőségben és színesebben is, valamint nemrégiben felkerült a kliphez tartozó kulisszák mögötti videó is, ahol Bebe elmesélte a klip tematikáját, beleshetünk a készületek mögé. Ehhez kivágtam és feltöltöttem a képeket is, szám szerint 474 képet. Ezen kívül a ‘Better Mistakes’ album fotósorozatából is kaptunk 4 képet, ezeket se hagyjátok ki! ![]() ![]() ![]() ![]() Illetve már említettem, hogy leforgott New Yorkban a klip a ‘Die For a Man’ c. dalhoz is, amiben Lil Uzi Vert működik közre. Egyelőre a klipet még nem kaptuk meg, de 2 kulisszák mögötti fotót már igen. Ezt a galériában megtekinthetitek! ![]() ![]() ![]() ![]() Zene > Better Mistakes (2021) > Sabotage > Fotósorozat |
Alig egy hete, hogy Bebe kiadta 2. kislemezét a közelgő nagylemezről, ám a munka nem áll meg, hiszen még azon a héten bejelentette, hogy máris forgatja a 3. dalhoz a klipet. Ekkor megindultak a találgatások, hogy talán végre a ‘Sabotage’ vagy a ‘Break My Heart Myself’-hez készül, ám úgy tűnik, egy teljesen más dalhoz készül. Hivatalosan megerősítette már korábban Bebe, hogy lesz még egy izgalmas közreműködő a lemezen, Lil Uzi Vert, és azon a napon amikor kedvencünk klipet forgatott, Lil Uzi barátnője is megörökítette magát egy selfievel ugyanazon a helyen, ahol Bebe forgatott, így sajnos ez egy elég árulkodó jel, hogy a ‘Die For a Man’ dalhoz készül klip végül. Én nagyon kíváncsi vagyok a dalra és a klipre is, ám természetesen semmi hivatalos infónk nincs még erről. |
Tegnap este rendezték meg Santa Monica, Kaliforniában a 46. People’s Choice díjátadót, amire kedvencünk is hivatalos volt. Egy pántos, fekete egyberészes miniszoknyát viselt az eseményen, ami remekül kiemelte vörös haját. A kulisszák mögött interjú is készült vele, erről 2 képet láthattok, az érkezésről pedig további négyet. És nem csakhogy részt vett a díjátadón, hanem díjat is adott át a ‘Best Daytime Talk Show’ kategóriában, amit az Ellen Degeneres Show zsebelt be. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Illetve az eseményen portré fotósorozat is készült, erről 2 kép jelent meg, csekkoljátok, mert Bebe iszonyúan dögös a fotókon! ![]() ![]() ![]() ![]() Végül elhoztam az interjút, ami készült vele a díjátadó kulisszái mögött. Természetesen szó esett az új dalról, a ‘Baby, I’m Jealous’-ről, megerősítette, hogy az album jövőre fog érkezni, illetve azt is, hogy nemrég fejezte be ténylegesen és hamarosan forgatja új videóklipjét is! Elhintette, hogy a klipben sok mindent fog ‘szabotálni’. Ez egy elég erős célzás volt a ‘Sabotage’ c. dalra, miszerint az lesz a következő kislemez, ti mit gondoltok?! Illetve megtudtuk, hogy a filmet, amiben most fog debütálni a héten fogják forgatni és emiatt nagyon izgatott! Fél, hogy nem tudja összeegyeztetni a színészkedést, hiszen ő mégis énekes, de sokat gyakorol, órákat vesz Zoom-on, illetve elárulta, hogy lesz jelenet, amikor vezetni fog, így vezetés közben is gyakorol. És megtekinthetitek a díjátadásról is a videót. Megjelenések > 2020 > November 15 – People’s Choice Awards – Érkezés |