Nem is kellett túl sokat várni, október 19-én amerikai idő szerint este sor került a ‘Baby, I’m Jealous’ első élő fellépésének debütálására, amit a ‘The Tonight Show Starring Jimmy Fallon’ c. műsorban tett meg Bebe. A fellépésnél csatlakozott hozzá természetesen Doja Cat is, hiszen így volt teljes a dal. Egy elég ütős outfitben voltak mindketten, a háttérben pedig próbálták a dzsunger hangulatot megteremteni neon színekkel felturbózva. Szerintem ez Bebe egyik legjobb, legjobban összeállított, legjobb koncepciójú fellépései közé tartoznak. Ti mit gondoltok, hogy tetszett először élőben a BIJ? |
Már napok óta számolok be az új dalról, képekről és ma végre elérkezett a nap, hogy éjfélkor megjelent nálunk is a ‘Baby, I’m Jealous’ c. dal, ami Bebe-nek az első kislemeze a közelgő nagylemezről! Nagy meglepetés volt, hogy bejelentette az első dal egy közreműködés lesz, nem mással, mint a feltörekvő és népszerűségnek örvendő Doja Cat-tel. Magyar idő szerint pedig délután 6 órakor megérkezett hozzá a klip is, ami úgy érzem minden várakozásainkat felülmúlta. A klip egy vacsorával indul, ahol Bebe, Doja, Charli D’Amelio, Nikita Dragun és Avani Gregg látható. Majd megérkezik kedvencünkhöz egy szerencsesüti, amivel visszautazik az időben időrendi sorrendben. Először az 1969-es Londonba, majd az 1800-as évekbe, időszámításunk előtt 10.089-be, majd vissza az Édenkertbe, Ádámhoz és Évához. Jelen esetben Doja szimbolizálta Évát. Ahogy látható az időben, természetesen úgy igazodott a smink, haj, outfit. Igazán kreatív klip lett, én teljesen oda és vissza vagyok érte, és úgy tűnik, nem csak nekem, hiszen közel 1 millióan tekintették már meg pár óra alatt és a lelkes rajongók tweetelnek ezerrel. Úgy érzem, bőven megérte várni az új erara, Bebe igazán kitett magáért és beleadott mindent a dalba és a klipbe is. Doja-val együtt eszméletlenül néztek ki! És már el is hoztam a klip kivágott fotóit, összesen 752 darabot. ![]() ![]() ![]() ![]() Holnap még készülök hírekkel bőven, hiszen van mit hozni, szeretném elhozni angolul és magyarul a dalszöveget, beszámolni tegnapi és tegnapelőtti IG Live-okról, illetve újabb interjúk és fotók kerültek elő. Szóval érdemes lesz még visszanézni! Zene > BR2 (?) > Baby I’m Jealous ft. Doja Cat (2020. október) > Videóklip – Kivágott képek |
Több, mint 1 év telt el, hogy kedvencünk nem adott ki új zenét, ám úgy tűnik, hogy végre megtörni látszik a jég! Már napok óta bombázlak titeket a hírrel, hogy Bebe új dalt ad ki, majd kiderült az is, hogy nem mással, mint Doja Cat-tel. Ma pedig megtudhattuk, hogy mikor is jelenik meg! 5 órával ezelőtt robbant a hír, hogy a ‘Baby, I’m Jealous’ c. kislemez valóban pénteken fog megjelenni és ehhez egy elég dögös közös, fotósorozatképet is kaptunk. Bebe bombaformában látható, szerintem nagyon dög ez a vörös haj és kifejezetten jól áll neki, illetve a ‘BR2’ lemezhez (?) is kaptunk újabb fotósorozatképet, aztán még később ez eldől, hogy a lemezhez vagy csak a kislemezhez tartozik. Mindenesetre ne felejtsétek el itt előmenteni a dalt, hiszen már csak négyet kell aludni, hogy végre landoljon kedvencünk új dala. Illetve Bebe hivatalos weboldala is új köntösbe öltözött a dal promozása érdekében, így azt is nézzétek meg! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Zene > BR2 (?) > Baby I’m Jealous ft. Doja Cat (2020. október) > Fotósorozat |
Fantasztikus hírrel érkezem hozzátok rexhars-ok!! Pár szemfüles rajongó észrevette alig pár órával ezelőtt, hogy új profilképe van Bebe-nek Spotify-on, ahol már vörös hajjal csodálhatjuk meg, így ez azt is jelenti, hogy új era közeledik. Pontos információink egyelőre nincsenek sem a kislemezzel sem a lemezzel kapcsolatban, de most már egyre biztosabb, hogy tényleg nem kell már sokat várni! Az ismeretlen fotósorozathoz egyelőre 2 kép került elő. ![]() ![]() ![]() ![]() Október elsején újra forgatott kedvencünk Doja-val és nem csak ketten! Ugyanis a forgatáshoz csatlakozott még a TikTok sztár Charli D’Amelio, Nikita Dragun és Avani is. Erről egy közös fotó előkerült, Bebe erről később úgy nyilatkozott, hogy közös ‘vacsorázáson’ vannak túl, de mindannyian tudjuk, hogy nem másról, mint a klipről van szó, ezt egy elég vicces videóban ki is derült, amikor a vacsora távozása után paparazzik lencsevégre kapták kedvencünket és próbáltak belőle információkat kicsikarni, miszerint új klipről/dalról van-e szó, mire ő erre annyit felelt, ,,hogyha megeszem ezt a chipset, akkor igen”. ![]() ![]() ![]() ![]() Szintén elsején kiderült, hogy a ‘Meant To Be’ nagysikerű dala elérte a gyémánt minősítést, vagyis 10 millió példány kelt el. Erről 1 fotó került elő. ![]() ![]() ![]() ![]() Zene > BR2 (?) > Fotósorozat |