Azt már tudjátok, hogy Bebe születésnapja hogy telt. Készülődéssel a VMA-re, felkonferálással, ám amiről nem tudtok: az egy afterparty. Ugyanis nem is lehetne születésnap a születésnap, és mégis csak 31. éves lett a kedvencünk, ha nincs egy afterparty. Ezen hivatalos volt Bebe fotósa, sminkese és fodrásza is, még aznap, 30-án este medencésbuli volt és gyertyaáradat közepette nézték a Harry Potter filmeket (erről Bebe sminkese posztolt videókat) és a a tortáját is itt kapta meg. A vírus miatt sajnos családja nem lehetett mellette, ám barátaira mindig számíthat. A buli 2 napig tartott, hiszen még másnap került sor a ‘hivatalos’ összejövetelre, ahova egy elképesztő póthaj-hajfonatot kapott a frizurája és egy pántnélküli feszes kék ruhában volt, szerintem eszméletlenül nézett ki, meg merem kockáztatni, nekem jobban bejött ez az outfit, mint a VMA-s. Ti mit gondoltok? Az IG profiljára 5 fotót töltött fel, illetve további 5 Instagram Story fotót. És ahogyan már említettem, a fotósa, Thom Kerr is jelen volt az eseményen, Bebe születésnapján készítette az alábbi 4 fotót, csekkoljátok! Illetve videók is kerültek fel profiljába. Egy a profijára került fel szeptemberben, illetve további 2 az IG Storyjába, szintén szeptember elsején. Itt betekintést ad a medencés bulijába és megcsodálhatjuk fonott hajkoronáját is. További 4 videó pedig a VMA előkészületeiről, kulisszák mögött készültek. Vegyes képek > Instagram > 2020 > Szeptember | ||
Tegnap került megrendezésre az ‘MTV Video Music Awards’ és a tegnap 31. életévét betöltő gyönyörű énekesnő is jelenését tette, hiszen díjat is adott át az eseményen. A díjátadóra egy fekete, ‘Lionne Clothing’ blézerruhát viselt, a haját magas lófarokba fogta Iggy Rosales hajstylist. A sminkjét most füstősre csinálták meg, és ami még a koronát felrakta az outfitre, azok az extrém körmök. Az érkezésről 6 fotót találhattok, illetve a díj átadásáról 1 fotót és az is egy laptopon keresztül lett lefotózva. Illetve felkerült Twitterre a videót a nyertes és jelöltek felkonferálásáról.
Illetve feltettem az augusztusi IG fotókat, a tegnapi napon is büszkén pózolt a kulisszák mögött ‘full glamben’, kiélvezve, hogy születésnapját ilyen szettben, sminkben ünnepelheti. 10 fotó került fel ebbe az albumba, illetve Bebe fodrásza, Angelina Panelli tegnap Instagram fiókján köszöntötte fel kedvencünket, így feltöltött 2 új fotót róluk és egy összeállítást, amin jó pár munkája látható, amit alkotott kedvencünk hajkoronájából. Megjelenések > 2020 > Augusztus 30 – MTV Video Music Awards – Érkezés | ||
Elérkezett ismét augusztus 30-a, ami Bebe-nek is és a rexhars-oknak is egy különleges nap, hiszen ma 31 éve, vagyis 1989. augusztus 30-án látta meg Bebe ‘Bleta’ Rexha a napvilágot. Innen is nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánok kedvencünknek! Tavaly, a 3. X napján dolgozott, hiszen nagyban turnézott a Jonas tesókkal és egy megható meglepetés keretein belül köszöntötte fel színpadon családja. Aki esetleg lemaradt volna az itt megnézheti újra. Illetve szintén tavaly, ezen a napon kiadta ‘Not 20 Anymore’ dalát, amivel ünnepelte, hogy belépett a 30-asok ‘táborába’. Ma sem csak az ünneplésről szól a napja, hiszen a VMA-n díjat fog átadni, erről holnap természetesen tájékoztatni foglak titeket. | ||
Az előző hírben beszámoltam Bebe legutóbbi posztjairól, ahol utalt arra, hogy talán köze van valaminek az 1992-es évhez és azon belül is a párizsi divathéthez. Ám ekkor több rajongónál is kezdett összeállni a kép. Ugyanis a ‘Happiness Begins Tour’ során pár szerencsés rajongó betekintést nyerhetett közelgő lemezébe és a rajongóknak elárulta Bebe, hogy a 2. lemezre nagy hatással volt a 90-es évek és a 2000-es évek eleje. Illetve elárulta már nekünk is korábban, hogy a ‘Break My Heart Myself’ c. dalához Madonna adta az inspirációt. És ha már Madonna.. tudni kell róla, hogy az 1992-es párizsi divathéten is részt vett, nem akármilyen öltözékben. Thom Kerr fotós és rendező megosztott nemrégiben Bebe-ről egy posztot, ahol Madonna – Lucky Star dala csendült fel. És ha ennyi jel nem lenne még elég… a szett, amiben láthattuk kedvencünket (amit szintén láthattok az előző hírben) nagyon hajaz Madonna 2001-es kislemezének, a Bye Bye Baby-nek borítóképéhez. Ha esetleg lemaradtatok volna a dalról, akkor alább meghallgathatjátok, hiszen korábban játszott le nekünk IG Live-ban rövid részletet belőle. Én személy szerint imádom, szerintem nagyon ütős, vidám dalnak tűnik. Ti mit gondoltok, jó úton járnak a rajongók a nyomozásban? | ||
Még augusztus 6-án, múlthét csütörtökön kapták lencsevégre Bebe-t a szemfüles paparazzik, amikoris Hollywood utcáin sétálgatott karantén-cimbijével, vagyis kiskedvencével, Bear-rel. Maszkban, smink nélkül, kényelmes szettben láthattuk ismételten, sajnos még azóta is szenved a betegsége miatt, eléggé eltűnt közösségi felületeiről is. A múltheti sétáról 15 fotót találhattok meg a galériában. Paparazzi fotók > 2020 > Augusztus 06 – Bear-rel sétál, Hollywood | ||