Kedvencünk tegnapi napja igen mozgalmasan telt… A délután folyamán elment hozzá egy barátja, akivel tisztes távolságban beszélgettek a vírusból kifolyólag, smink nélkül, szabadidő nadrágban és egy fekete pólóban lépett ki a los angelesi otthona elé egy otthoni papucsban. A képen láthatóan örült a váratlan látogatónak, mert viccesesen kidugta a nyelvét és fintorgott. A haját félig felfogta, félig lógva hagyta. Ezt 2 paparazzi fotó örökítette meg. ![]() ![]() ![]() ![]() Azt is tudjuk, hogy a karanténidőt hasznosan tölti, már tegnapelőtt beavattalak titeket abba a hírbe, hogy dalokat vesz fel otthon, tegnap is így tett, ebből mutatott kis ízelítőt nekünk Instagram Story-ban, ezt feltöltöttem nektek az oldal videótárába is. Remélhetőleg hamarosan újra hallhatunk új dalokat! ![]() ![]() ![]() ![]() Illetve töltött fel a Story-ba a ‘Sinful Colors’ együttműködéséről kollekció képeket illetve pár másodpercnyi betekintést is a kulisszák mögé, ezt se hagyjátok ki! ![]() ![]() ![]() ![]() Tik Tok profilját is bővítette 1 újabb videóval, amiben elkészít nekünk egy hamburgert és megmutatja nekünk lépésről lépésre, hogyha mi is szeretnénk elkészíteni, hogyan tehetjük meg. ![]() ![]() ![]() ![]() A napját pedig a Twitteren zárta, itt is elég aktív volt, töltött fel 2 fotót is, az egyikben megmutatja, hogy a karantén idején mennyire lenőtt a haja és hogy már nem is tekinthető ő szőke hajúnak, hanem már látszódik a természetes, sötétbarna hajszíne. A másik fotón pedig kiskedvencével, Bear-rel pózolt az ágyban, írtó édes fotó, ne hagyjátok ki. És ha már Bear, ahogyan ígértem, folyamatosan frissítem az oldal tartalmát, most 2 újabb menüpont olvasható, az egyik a kiskutyájával kapcsolatos. ![]() ![]() ![]() ![]()
Paparazzi fotók > 2020 > Április 30 – Meglátogatja otthonánál egy barátja, Los Angeles |
Bebe már az első debütáló albumának megjelenése után már rögtön nekiállt és elkezdett írni dalokat a második nagylemezére. Aki pedig nem tudná, kedvencünk már tinédzserkora óta dalokat ír, ez a szenvedélye, számtalan dalt is írt már olyan előadóknak is, mint Eminem, Nick Jonas vagy akár Selena Gomez. Egyelőre sem megjelenési dátumot, sem kislemez információt nem árult el a ‘BR2’ lemezről, de annyit már biztosan tudunk, hogy a befejezési stádiumban van, állítja össze a tracklistet és próbálja kiválasztani, hogy melyik legyen az első kislemez, amit amúgy a vírus megjelenése előtt ebben a hónapban tervezett kiadni. Illetve még annyit is tudunk, hogy nagy hatással van/volt a dalírási folyamatra a mentális egészségügyi ‘utazása’. Pár lehetséges dalcímet is tudunk, amik helyet kapnak(kaphatnak) a lemezen, ezekből már mutatott korábban rövid betekintéseket.
Még mindig önkéntes karanténban tölti napjait és otthoni stúdiójából dolgozik a lemezen(?), erről osztott meg tegnap az Intagram Story-ban egy képet, amiből elárulja, hogy dalt ír. Csekkoljátok ti is! ![]() ![]() ![]() ![]()
Vegyes képek > Instagram Story > 2020 > Április |
Kedvencünkről köztudott, hogy örömmel áll ügyek mellé és ha alkalma adódik, jótékonykodik. Így történt nemrégiben is az albán földrengésnél is, hiszen első dolga volt, hogy pénzt gyűjtött és természetesen fektetett is az ügybe bele, aztán elutazott szülőhazájába és megnézte a károsultakat, édességeket osztogatott és intézkedéseket tett, hogy felépüljenek az összedőlt, megrongálódott házak. Így történt ez most is, ugyanis felkérték, hogy vendégszerepeljen a ‘Together In Pride’ nevezetű jótékonysági eseményen, ahol sajnos nem énekelt (ám olyan előadó is fellépett az eseményen, mint Kesha), viszont felszólalt az LGBTQ közösségért és a HIV-vel élőkért, hiszen most különösen nehéz számukra ebben a helyzetben. Ezt osztotta meg tegnap az Instagram Storyjában és erről felkerült az oldal videótárába is a videó. ![]() ![]() ![]() ![]()
Közösségi média > Instagram Story > 2020 > Április |
Sziasztok, újra! Már 6 hónapja, hogy szünetre raktam az oldalt és nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna az oldalra, hogy ne bántam volna meg a döntésemet. Bebe még mindig (ha nem jobban) iszonyú nagy példakép és hatalmas kedvencem. Hiányzott a B-R.Org, hiányzott Bebe, és tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de újra ki fogom nyitni a kapukat. Most pedig végre… rengeteg munka után elérkezett az idő. Eredetileg május 2-án, tehát most szombaton nyitottam volna ismét, de az izgalmam nagyobb volt a türelmemnél. Nagyon sok újítással tértem vissza. Az egyik legfontosabb, hogy létrehoztam egy videótárat, ahol kulisszák mögötti videókat, interjúkat, Instagram Live-okat, Instagram Story-kat és egyéb videókat fogok feltölteni. Már most közel 40 videó található meg, szinte az összes áprilisi IG Live is, de ez folyamatosan bővülni fog, így érdemes felnézni! A galéria is új kinézetet kapott és feltöltöttem a fél év alatt kimaradt fotókat, elkezdtem feltölteni a klipek kivágott fotóit, ezt is tovább fogom bővíteni! Mindkét aloldalon egyforma kinézet található meg, remélem nem bánjátok, de úgy éreztem, hogy talán ezzel kicsit egységesebb megjelenést adok az oldalnak. Maga az oldal is rengeteg extrát kapott… a főoldalon már felfedezhető egy új funkció, ahol tudjátok ‘szivecskézni’ az adott hírt, készítettem az oldalnak buttonokat, ezt a bal oldal alján fedezhető fel. Tudom, már abszolút nem divat, de én nagyon szeretek nosztalgiázni és jól esik felidézni a régi ‘gportálos’ korszakot. Emellett felkerült egy újabb rész is, ahol bizonyos időközönként leshettek meg mozgóképeket kedvencünkről. A tartalom is időközben folyamatosan bővülni fog, ezt majd külön ki fogom írni, úgy terveztem, hogy még újranyitás előtt teszem meg ezt, de ahogyan már írtam, nem győztem már várni annyit. Visszatérve a videótárhoz, fel fog kerülni interjú is magyar felirattal, illetve szeretném még továbbá lefordítani Bebe dalait is. Illetve a főoldalról is törlődtek a régebbi bejegyzések, csak hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Száz szónak is egy a vége, érdemes lesz még felnézni a későbbiekben. Remélem ti is annyira örültök a nyitásnak, mint én. Várom a véleményeket és nyugodtan jelentkezzetek cseréknek is! |