Tegnap, azaz június 14-én ünnepelte az oldal a 2. évfordulóját, amit már izgatottan vártam és készültem rá. Ahogyan írtam is, két évvel ezelőtt, amikor megnyitottam nagyon-nagyon akartam ezt a témát, előtte már körülbelül 1 éve gondolkoztam rajta, aztán végül nem nyitottam meg, bevallom, kicsit félek mindig ‘ismeretlenebb’ témában megnyitni, mert szomorú, de Bebe nagyon alá van becsülve és ti is tudjátok hogy van ez. Egy (szinte) tök ismeretlen énekesnőt nagyon nehéz megszeretettetni az emberekkel, de 2019. június 14-én úgy döntöttem, eleget gondolkoztam és gyötrődtem rajta, meg kell nyitnom. Egy szuper cím elérhető is volt, le is stoppoltam és ez a Bebe-Rexha.Org. Aztán ideiglenesen teljesen kizökkentem a szerkesztésből, nem igazán volt kedvem, amire a kinézet is rányomta a bélyegét erre a kedvemre, ugyanis az akkor nem tetszett. Fél évig ültem a kis babérjaimon, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb visszatérek, nekem itt a helyem. 2020. áprilisában meg is történt ez, azóta pedig töretlenül és szüntelenül viszem az oldalt. A két év tiszteletére új kinézetet készítettem, hiszen nem is lehetne erre tökéletesebb alkalom, illetve a galéria is új külsőt kapott, amit erre a linkre kattintva csekkolhattok is. Az oldal kinézetéhez az idei Euphoria Magazin fotósorozatát használtam. Az utóbbi időben rengeteg klassz fotósorozat került elő és készült Bebe-ről, de ez fogott meg leginkább, remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket! Annyi változás még történni fog, hogy ezidő alatt is tárhelycsere zajlik, ugyanis számtalanszor volt olyan, hogy a képek nem jelentek meg, sem itt, sem a galériában, az idegesítő reklámokról nem is beszélve, és úgy voltam vele, hogy inkább fizetek egy szuper szolgáltatásért, minthogy ne legyen megfelelően elérhető számotokra az oldal.
Várom a véleményeteket a chatben a külsőről! |
Sziasztok! Kis késéssel, de elhoztam nektek a ‘Better Mistakes’ eddig megjelent dalait lefordítva és angolul is olvashatjátok, többek között a legújabb kislemezt, ami egy igazi ballada, a ‘Sabotage’-t. Illetve kedvencünk az NME-nek is nyilatkozott és elárulta az ‘első dolgait’. Ez nehéz kérdés… nagyon szerettem Gwen Stefani-t és a No Doubt-ot. Szerettem a bolondosságát, a hangját és nagyon másnak tűnt a többi lányhoz képest, akik akkor a piacon voltak, amikor fiatalabb voltam. Szerettem, hogy nagyon tökös volt, kicsit fiús volt, de nagyon csinos, nem is tudom, szerettem őt, szerettem az auráját. Az első CD, amit megvettél? Az első banda, amibe bekerültél? Az első koncert, amire elmentél? Tovább olvasom »
|
Sziasztok rexhars-ok! Ezzel a kis hangulatos képpel szeretnék mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánni, remélem sikerül mindenkinek békében, szeretetben tölteni ezeket a napokat, bár tudom, sajnos ez az időszak sok mindenkinek nehéz lehet a vírusból adódóan. Bízom benne, hogy a 2021-es év jobb lesz! ![]() Illetve egy minihírrel is jelentkeznék: december 29-én Bebe is fel fog lépni egy virtuális koncerten, a ‘Montefiore-Einstein’s “In A State Of Gratitude’ keretein belül. |
Sziasztok! A mai napon, így karácsony közeledtével felkerült az oldalnak a 3. kinézete. Az előző április óta fent volt, igen, nem vagyok rá túl büszke és szeretném gyakoribbá tenni a cseréket, hiszen tudom, hogy azért ennyi idő alatt bőven meg lehet unni, de remélem szerettétek és annyira nem bántátok. Ám végre felkerült a vadonatúj külső, amihez a ‘Baby, I’m Jealous’ promóképeit használtam fel. Amikor megjelentek, tudtam, hogy ebből lesz a soron következő kinézet, mert nagyon inspirálóak és Bebe iszonyú dögös rajtuk. Viszonylag elég sok újdonságot próbáltam belecsempészni, a fejléc mozgó lett most, a menü is tőlem kicsit szokatlan lett, a sidebar pedig felkerült a fejléc mellé közvetlenül, és a sidebar alján pedig megtalálhatóak mostantól a kategóriák, hogyha valakinek onnan könnyebb csemegézni. Illetve visszakerült a kiemelt kép is, ami megmondom őszintén, ennyi idő után azért hiányzott. És ha már közeledik a karácsony, a fejlécre felkerült a hóesés effekt, ami remélem szintén elnyeri tetszéseteket. Lekerült pár csere is, így szívesen fogadom jelentkezéseteket oda és természetesen a véleményeteket is az új külsőről. Holnap peidg jelentkezem a hírekkel, hiszen bőven van mivel! |
Sziasztok, újra! Már 6 hónapja, hogy szünetre raktam az oldalt és nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna az oldalra, hogy ne bántam volna meg a döntésemet. Bebe még mindig (ha nem jobban) iszonyú nagy példakép és hatalmas kedvencem. Hiányzott a B-R.Org, hiányzott Bebe, és tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de újra ki fogom nyitni a kapukat. Most pedig végre… rengeteg munka után elérkezett az idő. Eredetileg május 2-án, tehát most szombaton nyitottam volna ismét, de az izgalmam nagyobb volt a türelmemnél. Nagyon sok újítással tértem vissza. Az egyik legfontosabb, hogy létrehoztam egy videótárat, ahol kulisszák mögötti videókat, interjúkat, Instagram Live-okat, Instagram Story-kat és egyéb videókat fogok feltölteni. Már most közel 40 videó található meg, szinte az összes áprilisi IG Live is, de ez folyamatosan bővülni fog, így érdemes felnézni! A galéria is új kinézetet kapott és feltöltöttem a fél év alatt kimaradt fotókat, elkezdtem feltölteni a klipek kivágott fotóit, ezt is tovább fogom bővíteni! Mindkét aloldalon egyforma kinézet található meg, remélem nem bánjátok, de úgy éreztem, hogy talán ezzel kicsit egységesebb megjelenést adok az oldalnak. Maga az oldal is rengeteg extrát kapott… a főoldalon már felfedezhető egy új funkció, ahol tudjátok ‘szivecskézni’ az adott hírt, készítettem az oldalnak buttonokat, ezt a bal oldal alján fedezhető fel. Tudom, már abszolút nem divat, de én nagyon szeretek nosztalgiázni és jól esik felidézni a régi ‘gportálos’ korszakot. Emellett felkerült egy újabb rész is, ahol bizonyos időközönként leshettek meg mozgóképeket kedvencünkről. A tartalom is időközben folyamatosan bővülni fog, ezt majd külön ki fogom írni, úgy terveztem, hogy még újranyitás előtt teszem meg ezt, de ahogyan már írtam, nem győztem már várni annyit. Visszatérve a videótárhoz, fel fog kerülni interjú is magyar felirattal, illetve szeretném még továbbá lefordítani Bebe dalait is. Illetve a főoldalról is törlődtek a régebbi bejegyzések, csak hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Száz szónak is egy a vége, érdemes lesz még felnézni a későbbiekben. Remélem ti is annyira örültök a nyitásnak, mint én. Várom a véleményeket és nyugodtan jelentkezzetek cseréknek is! |