Szerelmi élete |
Bebe szerelmi életéről nagyon keveset tudunk, szereti a privát életét tényleg annak is kezelni és keveset mutatni a nagyvilágnak. Ám mindent, amit eddig lehet tudni azt összegyűjtöttem nektek. A legelső barátja, akiről tudomásunk van az 2015-ig nyúlik vissza. Alex-szel 2015. augusztusában szakítottak, akivel sok ideig együtt is voltak. Ám a fiú pofátlan módon üzenetben dobta őt 18 hónap után. A fiú identitását nem osztotta meg Bebe, ám pár évvel később mégis szót ejtett róla, amikor megtudta, hogy az exe blokkolta őt Instagram-on és mindenhol máshol is. Kedvencünk ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogyha nem akarja, hogy komplett albumot írjanak róla (mint ahogyan ő is tette), ne üzenetben szakítson. 2017-ben, 2 évvel a szakítás után még azt nyilatkozta, hogy azóta sem volt senkije.
2021-ben Bebe elárulta, hogy randizott már lányokkal is, sőt, híres hölgyekkel is, ám nevet nem említett, de már 2019-ben megtudtuk kedvencünktől, hogy biszexuálisnak vallja magát. |