Szabotálják a karrierjét |
Bebe-vel eddigi karrierje során olyan dolgok történtek, amik nem átlagosak. Lehet ezt fogni a zeneiparra, de tudjuk, ha férfi lenne, ezek sosem történtek volna meg vele. Túlságosan alulértékelt és azért, mert nő, és rossz kiadónál van, sajnos nem kapja meg a megfelelő bánásmódot és lehetőségeket. A karrierje szabotálva van, nem is kicsit, így úgy döntöttem mély kutatásba kezdek, (körülbelüli) időrendi sorrendben összeszedem és tényeket közlök, hogy miért is van a karrierje szabotálva a kezdetek óta és sajnos hozzá kell tennem, hogy a mai napig. 2010-et írunk, Bebe éppen 20 éves lett, megírta a ‘The Monster’ c. dalt és bármennyire is szerette, a szívéhez nőtt, sajnos nem volt lemezszerződése, nem volt pénze. Lejátszotta a dalt lemezkiadóknak, de ők nem láttak benne potenciált. Szó szerint akkoriban addig kopogott mások ajtaján, ameddig a kezei kék és lila nem lett, ameddig szó szerint nem volt véres. Így amikor más végül látott benne potenciált és esélyt, kénytelen volt akaratán kívül odaadni a dalt Eminem-nek, ezt a The Sun-nak mesélte el. Természetesen most már úgy érzi, ez sok ajtót nyitott ki számára, de akkor nehéz döntés volt ez neki. Aztán végül 2010-ben bekerült egy bandába, amit Pete Wentz alapított, ez volt a Black Cards, majd 2012-ben feloszlott a banda. Ezzel pedig megérkezett a második pofon számára, ugyanis Pete nem szemtől szemben mondta el Bebe-nek, hanem a menedzsert kérte meg, hogy közölje velük egyik napról a másikra. Mára már rendeződtek ezek a dolgok és megbeszélték, sőt, közös kollaborációról is már esett szó. Ezután együtt dolgozott egy híres, férfi producerrel, név szerint Noel ‘Detail’ Fisher-rel és volt egy olyan alkalom, amikor féltette az életét. Egyedül volt egy stúdióban 5-6 férfival és már előtte hallott róla dolgokat, de akkor úgy érezte, hogy el kell onnan tűnnie, féltette az életét, félt, hogy megerőszakolják, így rendelt egy taxit és elhúzott onnan amilyen gyorsan lehetett. Volt egy olyan alkalom, amikor közelített felé, rátette a kezét a térdére, Bebe pedig erőszakosabban elhúzta a lábát. Mire a producer azt felelte, hogy márpedig ő azt fog csinálni, amit csak akar. Később szerződött a Warner Bros-hoz, akik a kezdetekkor megmondták neki, hogy 9 kilót le kell adnia. Elmesélte, hogy akkor olyan apró volt, hogy állandóan fázott. Éheztette magát klipek forgatása előtt és csak salátákon élt. Ezt követően depresszióba esett és étkezési zavara lett, mert ő csak azt akarta csinálni, amit ő boldoggá tette, és az a zene. 2015. nyarán pedig megjelent David Guetta – Hey Mama c. dala, amiben Bebe énekelte fel a refrént. Viszont a közreműködők mellett (Nicki Minaj és Afrojack) az ő neve nem volt megtalálható. Elmesélte, hogy ő kommunikált David-del e-mailben, hogy nagyon szeretne közreműködni, hiszen akkor már kidobták egy kiadótól a Warner Bros előtt, mire azt a választ kapta, hogy rendben, de olyan feltétlek mellett, hogy a neve nem fog szerepelni a címben, mert már 2 másik előadó szerepel és hogy ő túl friss előadó. Ezt ő akkor elfogadta, bár hozzátette, hogy nehéz volt számára a tudat, hogy más emberek ha meghallják a zenét, azt hiszik, hogy másik előadó énekli a refrént. Az ‘And the writer is… with Ross Golan’ 21. epizódjában volt Bebe, ahol erről mesélt sírva, hogy nem szerepelhetett a klipben sem, csak utólag tudta meg, hogy a sivatagban forgattak. Ennél a résznél amikor beszélt Bebe, végig sírt, úgy érezte, hogy ez kicsit megölte őt, hiszen olyan sokáig dolgozott, de ez tette őt azzá, aki. Azóta az ügyvédje kiharcolta, hogy megemlítsék és szerepeljen a neve a dalnál. Ezt a beszélgetést itt meg tudjátok hallgatni, elég szívfacsaró. Ezután megjelent az ‘All Your Fault Pt 1’ és az ‘All Your Fault Pt 2’ is. Ami hivatalosan Bebe debütáló lemeze lett volna, de nem hittek benne eléggé, így különszedték a lemezt. A ‘Bad Bitch’ dalt ki akarta adni kislemezként, hiszen több, mint 200 millió meghallgatás volt Spotify-n, ám végül ezt nem engedték neki. Mivel akkoriban (is) sok demo-t írt, rá akarták erőszakolni, hogy márpedig ki fogja adni a 3. részt is az albumsorozatnak 2017. novemberében, amit Bebe nem akart, miközben erről veszekedett az akkori menedzserével, Adam-mel, éppen liveoztak. 2017. november végén pedig kiírta Twitter-re Bebe, hogy nem fog érkezni a 3. rész. Adam-et azóta Bebe leváltotta, de a 2019-es Jonas Brothers turnén akik részt vettek a Meet and Greeteken elárulták, hogy miközben az énekesnő beszélgetett rajongókkal, végig ott állt, felülbírálta amit mondott, belebeszélt és kijavította őt, nagyon rosszul bánt vele az évek alatt többször is. Nemrégiben kiszivárgott egy dalrészlet a ‘Poser’ c. dalból és ott céloz Adam-re, hogy mennyire rosszul bánik vele. 2020. óta viszont már új menedzsere van. Majd végre 2018. június 22-én megjelent az első nagylemez, az ‘Expectations’. Ekörül is megvoltak a bonyodalmak. A lemezről egyetlen egy kislemezt adtak ki, pedig kedvencünk a ‘Knees’-t is ki akarta adni, hiszen több, mint 50 millió hallgatás volt. Illetve 2 másik dal: az I Got You és a Meant To Be az ‘All Your Fault’ lemezeken is szerepelt már. A 2019-es Grammy-re pedig jelölték, ami számára, ennyi csalódás után főleg, iszonyú nagy dolog volt. Szeretett volna ruhát magának, de szinte az összes létező designer elutasította, mert számukra túl méretes volt Bebe és így nem akarták felöltöztetni. Viszont sajnos a Grammy-t nem nyerte meg. 2021. márciusában elmondta erről véleményét, szerinte a Grammy korrupt és csak arról szól, hogy ki fizet kinek. Ám előtte természetesen ő is ki volt borulva, hiszen úgy érzi, nem díjazzák az erőfeszítéseit és az ő szavaival élve: ha a ‘Meant To Be’ nem érdemli meg a Grammy-t, akkor mi érdemli meg?! Ám Bebe nem csak külsősöktől kap utálatot és nem elfogadást. Miután megjelent a ‘Last Hurrah’ c. dalhoz készült klip az édesapja a következő SMS-t írta neki. :,,Jobban jársz, ha befejezed ezeket a hülye pornográf posztolását, mert rosszul vagyok tőled. Nem bírom tovább ezt a szégyent, hogy nyilvános helyekre kell mennem és bárhova megyek, feldúlt vagyok miattad. Nem hiszem el.” Ezt Bebe Instagram Story-ba rakta ki azzal a szöveggel, hogy az apám utál engem. Azóta többször hallhattuk, hogy az édesapja nem szereti a zenéjét, ám sokszor édesanyja is bírálja őt. 2021. május 7-én pedig végre megjelent 3 év kemény munka után a ‘Better Mistakes’ 2. nagylemez, ami körül rengeteg probléma van. Előrendelésre nem is volt lehetőség (pedig a zeneiparban tök normális tevékenység lenne), sőt, újra és újra kitolódott a CD-k házhoz rendelése, egészen júliusig. Törlődtek a rendelések és a Warner Bros. leállította egy időben a lemezek gyártását. Hogy miért erre nem kaptunk választ idáig. A lemezen szinte az összes dal körülbelül vagy maximum 3 percesek. Az első kislemezt, a ‘Baby, I’m Jealous’-t nem is akarta kiadni, de a kiadó rákényszerítette, mert szerintük az a leginkább rádió slágergyanús dal. Bebe a Break My Heart Myself-et, majd a Sabotage-t és végül a Sacrifice-t akarta kiadni, de leszavazták. A BIJ közben pedig kényszerítették, hogy fesse be vörösre a haját, és hiába könyörgött, hogy szőke akar lenni, számtalan Tweetet írt erről, csak több hétre rá engedték, hogy visszafesse a haját. Nagyon szeretne bakelitlemezeket kiadni és dedikálni, a kiadó ezekért sem tesz semmit, Bebe azóta is intézi és édesanyjával keresnek erre alkalmas céget, akik ilyennel foglalkoznának. Pedig ez a kiadó dolga lenne. A Break My Heart Myself klipet saját zsebből fizette ki, mert a kiadó ebben sem hitt.A BM A billboard listáján a 140. helyen végzett, az előző lemez a 13.-on. A Better Mistakes lemeznek 0 promója van, alig szerepel lejátszási listákon és a rádióban sem játsszák. Szerinte ez történik azokkal a nőkkel akik felszólalnak szexuális zaklatás, zsarolás és manipulálás ellen. A sikertelenség nagyon megviselte és megviseli, és az is, hogy a CD-k késtek, ezeket a Tweeteket később törölte, valószínűleg a kiadó miatt és természetesen ezután az emberek gúnyt űztek Bebe-ből. Szintén májusban sor került egy Livestream-re is, ahol a lemezről adott elő élőben dalokat. Úgy hirdették hetekig, hogy 24 órán keresztül visszanézhető lesz, ám 1 nappal az élőzés előtt kaptak a jegyet vásároltak e-mailt, hogy csakis egyszer lesz visszanézhető. Sokan kártérítést követeltek, ám a Livestreamet közvetítő oldal mindent arra fogott, hogy az ‘előadó döntése volt’. Mindannyian tudjuk, hogy ezt a Warner Bros. intézte így, hogy minél több jegy fogyjon. Én nagyon bízom benne, hogy ennek az ördögi körnek és sikertelenségek véget érnek és kisüt a napocska Bebe számára is. Igazságot Bebe-nek! |