Bebe második kislemezét a BR4, azaz negyedik nagylemezről szintén először az áprilisi Coachella-n hallhattuk teljes verzióban. A megjelenés előtt újra hangszerelte és finomított rajta, így jelent meg június végén, egyelőre klip még nem érkezett, de elárulta, hogy Londonban fogja leforgatni hamarosan.
Bebe első kislemezét a BR4, azaz negyedik nagylemezről először az áprilisi Coachella-n hallhattuk teljes verzióban. Végül a dal 2024. május 17-én jelent meg videóklippel együtt. A dalhoz tartozik egy ikonikus tánc is, ami népszerűségnek örvend TikTokon és Instagramon is.
Bebe a Provocativo spanyol pezsgőmárkának hivatalos partnere és fő részvényese lett és a Coachella-n forgatta le az ehhez kapcsolódó promó videót. A Provocativo, a Cava márka, a globális bevezetés előestéjén lendületet kap azzal, hogy az amerikai Bebe Rexha lett a fő részvényese. A spanyol márka mostantól 44 amerikai államban és világszerte elérhető lesz az e-kereskedelmi oldalon keresztül.
Bebe számtalan kislemezen dolgozott az elmúlt pár hónapban: 2023. június 23-án jelent meg az 'If Only I' a Loud Luxury-val és a Two Friends-dzel együttműködve. Ezután érkezett augusztus 4-én a 'One In a Million' David Guetta-val, ami azóta Grammy jelölt is lett. Majd október 27-én jelent meg a 'Heart Still Beating', az angol dj-vel, Nathan Dawe-vel. Majd a 2023-as FIFA hivatalos dala december 8-án az 'It's On', végezetül pedig 2024. január 12-én a 'Deep In Your Love' Alok brazil dj-vel. Legújabb közreműködése Kylie Minogue-gal és Tove Lo-val történt meg, a 'My Oh My' 2024. július 11-én debütált.
Best F*n Night Of My Life turné
2023/05/31 - 2023/11/14
Bebe 2023. február 21-én jelentette be, hogy 6 év után szóló turnéra indul az Egyesült Államokban, ami a Best F*n Night Of My Life Turné nevet viseli. 2023. május 31-én indult és november 14-én ért véget. Eljutott Amerikán kívül Európába, Ázsiába és Ausztráliába is.
Bebe a 3. lemezén több, mint 1 évig dolgozott, az első kislemez róla, a Heart Wants What It Wants 2023. február 17-én jelent meg. Az album borítóját és megjelenési dátumát kiszivárogtatták, ezért kellett 2023. március 15-én megosztani a hírt és a borítót, végül az album április 28-án debütált. Olyan kollaborációk születtek, mint Snoop Dogg vagy Dolly Parton. A lemezről megjelent kislemezek: Heart Wants What It Wants, Call On Me, Satellite, Seasons.
A Bebe-Rexha.Com nem áll kapcsolatban sem Bebe-vel, sem a menedzserével, sem a családjával. Ez csupán egy rajongói oldal és abból a célból jött létre, hogy a rajongóit, a Rexhars-okat információval lássam el. Ha nem akarsz lemaradni róluk, akkor nézz fel mindennap!
Megérkeztem a híradag másik felével, ez picit kuszább lesz, hiszen lesz itt koncert, IG fotók, de megjelenés is.
Július 4-én a romániai NeverSea fesztiválon lépett fel, erről 14 szuper minőségű fotó került elő, mind profi fotós által és láthatóan kedvencünk nagyon jól érezte magát a színpadon. Előkerült egy videó válogatás is, ahol össze vannak vágva rövid részletek az előadott dalokból, azt se hagyjátok ki! 9-én pedig a norvég Palmesus fesztiválon lépett fel, egyelőre csak 4 kép került elő. Sajnos videót nem kaptunk, ám egy fontosabb, szomorúbb hírt igen: ugyanis Bebe-t ismét meg akarták dobni valamivel miközben showt adott. Szerencsére időben meg lett fékezve, megállította a showt és a közönség segített megtalálni az ‘elkövetőt’, majd kivezettette a fesztiválról. Bebe-t tavaly a new yorki állomásán dobta meg egy férfi a közönségből egy iPhone-nal és több öltéssel kellett összevarrni a sebét, így jogosan próbál elővigyázatosabb lenni és agresszívan fellépni az ilyen bántalmazók ellen.
Bebe a Condé Nast College londoni diákjait inspirálta a New York-i gyökerektől a globális zenei sikerig vezető útjával. 2024. július 9-én a tehetséges énekes-dalszerző, Bebe Rexha látogatást tett a londoni Condé Nast College-ban, ahol inspiráló előadást tartott a diákoknak, és arra bátorította őket, hogy kövessék álmaikat a kreatív művészetek terén. Látogatása során Bebe intim részleteket osztott meg az életéről, kezdve a New York-i neveltetésével és kulturális gyökereivel, amelyek karrierje során állandó inspirációs forrást jelentettek. Elmondta, hogy olyan művészek, mint Nicki Minaj és Jay Z, milyen meghatározó szerepet játszottak korai éveiben, és hogyan formálták a zene iránti szenvedélyét és ambícióit.
A beszélgetés egyik kiemelkedő pillanata volt, amikor Bebe szeretettel emlékezett vissza arra, hogy 17 éves korában kapta meg első Vogue-előfizetését. ”
,,Versace parfümöket árultam egy üzletben” – mesélte Bebe – ,,és az volt a célom, hogy naponta 12 parfümöt adjak el. Sikerült a legjobb eladónak lennem, és a nyereményem egy éves Vogue-előfizetés volt”.”
Bebe elmesélte, hogy ez a díj milyen hatalmas örömet okozott neki, és hogy a megkeresett pénzt félretette, hogy a zenei szenvedélyébe fektethesse. ,
,,Ebből a pénzből megvettem az első mikrofonomat és hangszóróimat” – árulta el – “és ez tette lehetővé, hogy elindítsam a zenémet az azóta már megszűnt MySpace közösségi hálózaton”.
Az előadáson jelen lévő diákokat mélyen inspirálta Bebe története, amely bemutatta, hogy az elszántság és az elkötelezettség milyen ajtókat nyithat meg a versenyző szórakoztatóiparban.
,,Fontos, hogy folytassuk a munkát, és soha ne adjuk fel” – tanácsolta nekik Bebe, arra biztatva őket, hogy a saját karrierjük során felmerülő kihívások ellenére is tartsanak ki.
Egyelőre erről csak 12 fotó érhető el, de remélem hamarosan megkapjuk videó formátumban is. Bebe csak úgy ragyogott az eseményen! Érdekesség, hogy a blézer, ami rajta van, nem másé, mint a férfi fodrászáé.
Végül elhoztam az IG fotókat is: júniusban 7 újabb fotót töltött fel, többek között az I’m The Drama fotósorozatából pár fotót, illetve a Pride in London kulisszái mögül is. Illetve júliusban idáig 15 fotót posztolt, élvezi Londonban töltött napjait, éttermekbe jár, szórakozik.