Sziasztok! Végre újra itt vagyok, elnézést kérek a kis kimaradásért, de a héten a szabadságomat töltöttem, így próbáltam a pihenésre koncentrálni, illetve picit meg is betegedtem, de már izgatott voltam, hogy újra géphez üljek, ugyanis pont egy hete vettem részt életem első Bebe koncertjén, aminek élménybeszámolóját a következő bejegyzésben olvashatjátok képekkel együtt, remélhetőleg még ma vagy holnap. Az első európai állomását Londonban kezdte, ahova már előtte pár nappal megérkezett, hogy kellően ki tudja magát pihenni a show előtt. A paparazzik a fellépése előtt a ‘The Twenty Two’ hotel és étterem előtt kapták lencsevégre a menedzsere, Adéllyn társaságában. Itt talpig feketében fotózták le és összesen 19 képet találhattok meg erről. ![]() ![]() ![]() ![]() Aztán elérkezett a show, ami a ‘O2 Shepherd’s Bush Empire’-ban volt körülbelül 1500-2000 rajongó előtt, annyit biztosan tudni a showról, hogy itt sajnos nem ért el teltházat. Az énekesnő az európai állomásokon kicsit más szettben volt, merőben hasonlított az amerikai állomásokhoz, ám picit másabb, annyit elárulhatok, hogy mindegyik helyszínen más és más szettben volt. Londonban egy zöld szettben lépett színpadra. A koncerten a rajongók készültek egy projekttel, az ‘I Am’ c. dalánál ‘You’re Enough’ táblát tartottak fel, ami annyit jelent, hogy elegendő vagy. Amikor Bebe kiszúrta és eszmélte ezt, sírásban tört ki, nagyon meghatódott, hiszen egy friss szakítás után nagyon jól estek neki ezek a szavak. A koncertről 93 fotót találtam nektek, vannak köztük professzionális képek is, így érdemes megtekinteni és szerencsére a teljes koncert elérhető Youtube-n is, ezt is belinkeltem nektek. Ezután egy after partyra sietett, ugyanis a ‘G-A-Y & Heaven Nightclub’-ba volt hivatalos, ahol még egy saját ruhát is kapott a helyszíntől, ami egy pink outfit volt és elképesztően állt az énekesnőnek! Ott 2 dalt adott elő, az ‘I’m Good (Blue)’-t és először hallhatták premier előtt az új szerzeményét, a ‘One In A Million’-t. 7 fotót találtok erről. Sajnos viszont (egyelőre?) videót nem kaptunk. ![]() ![]() ![]() ![]() |