Csütörtökön számoltam be nektek 2 eseményről, ami amellett, hogy pénteken a HWWIW megjelent, még ezek is szintén aznap zajlottak. Legelőször az utahi Salt Lake City-be ment, hiszen ahogyan beszámoltam, 150 szuper rajongót kerestek egy megmérkőzésre Wiz Khalifa rajongóival. 4 fotó került elő csak egyelőre sajnos és mind rajongók által készült és/vagy rajongókkal készült fotók, de remélhetőleg hamarosan hivatalos képeket is kapunk. A műsor kezdetén 2 rajongó beszélt picit magáról, majd ők is a szerencsés 150 rajongók között voltak, akik Bebe mellett állhattak a színpadon miközben előadta ‘I’m Good (Blue)’ c. slágerét. Bebe láthatóan nagyon jól érezte magát a színpadon és a rajongók is, akiknek lehetőségük volt mikrofonba énekelni, közel állni kedvencükhöz. Szerintem szuper kis show volt, nézzétek meg! Végül pedig még a hajnali órákban visszautazott Los Angelesbe, hiszen az Evita Party-n volt különleges vendég és fellépő. Mivel körülbelül 2 órányi repülőútra is van és az estére készülni is kellett, csak hajnalban lépett színpadra. Az eseményre egy rá tervezett pink, flitteres outfitet viselt, és most is, mint általában mindig, egyik legjobb barátja volt a stylist, Wilford Lenov. A koncerten a bulis slágerek voltak a központban, 3 dalt adott elő: a Sacrifice-t, az ‘I’m Good (Blue)’-t és először élőben, a legújabb kislemezét, a ‘Heart Wants What It Wants’-ot. 4 kép került elő a fellépésről és a kulisszák mögül további 5 fotó. A fellépése után örömmel bulizott tovább a jelenlévőkel, fotózkodott, illetve táncolt, felkerült egy videó, amin a résztvevőkkel táncol kalapban Megan Thee Stallion – Savage c. dalára. Bebe fantasztikusan érezte magát, erről csak minivideók kerültek fel egyelőre sajnos, de amint felkerül több, elhozom azt is természetesen. Valamint hoztam 4 egyéb fotót is: 2-t a sminkese osztott meg, aki a HWWIW klipben is készítette a remekművet az énekesnőnek, illetve 2 másikat kaptunk a stúdióból, miközben az új kislemez készült. A dalnál amúgy Bonnie McKee is segédkezett az írásban, aki számtalan dalt írt Katy Perry-nek már, mint például a Roar-t, a California Gurls-t, a Teenage Dream-t. Illetve tegnap volt egy Stream party, amit a rexharok szerveztek, jelen volt Bebe anyukája, sőt, még maga Bebe is. Elárulta, hogy a lemez megjelenéséig minden hónapban új dalt fog kiadni. Valamint megjelent egy új kulisszák mögötti videó a Die For a Man klipből, ami sajnos sosem jelent meg és közel 2 éve várunk rá. ![]() ![]() ![]() ![]() |