Sziasztok! Már hónap elején beszámoltam arról, hogy Bebe és kedvese vakációzni voltak. Azóta sem derült ki, hogy hol töltötték pihenésüket, de úgy látszik annak már vége is, hiszen tegnap Miami-ban fotózták le a lesifotósok. Nem is akármilyen okból indult el a floridai városba, ugyanis tegnap ott rendezték meg a F1-es Miami Nagydíjat és aki kicsit is követi Bebe-t a közösségi média felületein, az tudja, hogy lelkes követője a sportágnak. A nagydíjra tesójával ment el, akivel nem győztek videózni és közös fotókat készíteni az eseményen. A lesifotósok 19 képet lőttek róla a verseny előtt, ahova elég dögös szettben jelent meg, farmer hosszúnadrágban, fekete pántnélküli topban és baseballsapiban, amit egy vörös rúzzsal dobott fel, ami szuperül ment szőke hajához. Valamint feltöltöttem a májusi Instagram fotókat, ugyanis eddig már 11 képet posztolt, 6 fotót a nyaralásról, és tegnap újabb 5 képet. Az F1 versenyen sztárdöpping volt, hiszen számos előadó jelen volt és Bebe is beszélgetett és közös fotókat készített, például Pharrell-lel, Maluma-val vagy a The Chainsmokers-ből ismert Andrew-val, akivel régi jóbarátok is. A rendezvényen interjú is készült vele és Hailee Steinfeld-del, amit remélhetőleg hamarosan meg is kapunk! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() A sportesemény után pedig vacsorázni indult a Carbone étterembe, ahova már egy teljesen más, csinosabb outfitet választott. Egy lila egyberészes szoknyában láthattuk, amit egy neonsárga magassarkúval és fekete kabáttal viselt. Erről pedig további 26 fotót találtok meg. ![]() ![]() ![]() ![]() Valamint pár napja Twitteren kedvencünk ismét aktív volt és pár rajongói kérdésre válaszolt. Páran igényüket fejezték ki az új zenék miatt, sőt, sokan azt szeretnék, ha a következő nagylemez előtt egy EP-t adna ki, amire Bebe visszakérdezett, hogy ‘Tényleg EP lemezt szeretnétek?” Illetve azt is kihangsúlyozta ismét, hogy hónapok óta stúdióba jár. Illetve Bebe újra megosztotta a posztomat tegnap este, amit az Instagram-on osztottam meg, ami ismét elmondhatatlan örömmel töltött el. Ha még nem követnétek Instagram-on, akkor kövessetek be, hiszen ott is sok fotót osztok meg, kezdve a legújabb fotókkal/közösségi média képeivel. | ||