Már napok óta számolok be az új dalról, képekről és ma végre elérkezett a nap, hogy éjfélkor megjelent nálunk is a ‘Baby, I’m Jealous’ c. dal, ami Bebe-nek az első kislemeze a közelgő nagylemezről! Nagy meglepetés volt, hogy bejelentette az első dal egy közreműködés lesz, nem mással, mint a feltörekvő és népszerűségnek örvendő Doja Cat-tel. Magyar idő szerint pedig délután 6 órakor megérkezett hozzá a klip is, ami úgy érzem minden várakozásainkat felülmúlta. A klip egy vacsorával indul, ahol Bebe, Doja, Charli D’Amelio, Nikita Dragun és Avani Gregg látható. Majd megérkezik kedvencünkhöz egy szerencsesüti, amivel visszautazik az időben időrendi sorrendben. Először az 1969-es Londonba, majd az 1800-as évekbe, időszámításunk előtt 10.089-be, majd vissza az Édenkertbe, Ádámhoz és Évához. Jelen esetben Doja szimbolizálta Évát. Ahogy látható az időben, természetesen úgy igazodott a smink, haj, outfit. Igazán kreatív klip lett, én teljesen oda és vissza vagyok érte, és úgy tűnik, nem csak nekem, hiszen közel 1 millióan tekintették már meg pár óra alatt és a lelkes rajongók tweetelnek ezerrel. Úgy érzem, bőven megérte várni az új erara, Bebe igazán kitett magáért és beleadott mindent a dalba és a klipbe is. Doja-val együtt eszméletlenül néztek ki! És már el is hoztam a klip kivágott fotóit, összesen 752 darabot. Holnap még készülök hírekkel bőven, hiszen van mit hozni, szeretném elhozni angolul és magyarul a dalszöveget, beszámolni tegnapi és tegnapelőtti IG Live-okról, illetve újabb interjúk és fotók kerültek elő. Szóval érdemes lesz még visszanézni! Zene > BR2 (?) > Baby I’m Jealous ft. Doja Cat (2020. október) > Videóklip – Kivágott képek | ||